Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Mosható egészségügyi maszkok készültek a színház műhelyeiben

    2020. április 7.
    A Harag György Társulat kezdeményezésére az Északi Színház varrodái mosható egészségügyi szájmaszkok gyártásába kezdtek az elmúlt hét folyamán. Erre a hétre több mint 1300 darabot gyártottak le, a jelenlegi nagy felszerelés-hiányt enyhítendő.
    A koronavírus fertőzés esélyét jelentősen csökkentő egészségügyi maszkokból a nehéz anyagi helyzetben levő idősek és szociális segélyezettek kapnak a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal Szociális Igazgatósága által szétosztott élelmiszer csomagokban.

    “Régóta gondolkozunk a lehetőségeken, hogyan tudnánk segíteni a járvány elleni védekezésben, illetve hogyan tudnánk társadalmilag is minél hasznosabb tevékenységeket végezni. Amellett, hogy On-line előadásokkal kedveskedünk a nézőknek, együttműködünk a helyi rádióval és az oktatási tevékenységbe is szerettünk volna bekapcsolódni, valami sokkal kézzelfoghatóbb segítségnyújtásban is részt szerettünk volna venni, magyarországi kollégáinkhoz hasonlóan, akik – ahelyett, hogy kényszerszabadságra vonulnának – közösségi munkák felvállalásával teszik hasznossá az intézményeiket. Van ahol időseknek vásárolnak be a színészek és szállítják ki a színház autóival, van, ahol maszkokat, védőfelszereléseket gyártanak a színházak, természetesen az On-line végzett alkotómunka mellett.



    Művészeinkkel egyetértésben úgy gondoltam, hogy ehhez a kezdeményezés-sorozathoz érdemes csatlakozni nekünk is, ennek szellemében tettem javaslatot, a Harag György Társulat nevében arra, hogy színházunk műhelyei az ilyenkor legszükségesebb hiánycikkek gyártására álljanak át. Fontosnak éreztük, hogy közönségünk és közösségünk ezekben a nehéz időkben is érezze, hogy törődünk velük, és nemcsak szellemi, lelki értelemben, de akár a szó legszorosabb értelmében is segíteni szeretnénk abban, hogy együtt könnyebben túléljük, átvészeljük ezt a nehéz időszakot. Köszönet illeti vezetőtársaimat, akik felkarolták a kezdeményezésünket, az Északi Színház varrodáit, műhelyeit és a Harag György Társulat háttérszemélyzetét, amiért legjobb tudásuk szerint igyekeztek elvégezni a rájuk bízott feladatot” – mondja Bessenyei Gedő István társulatigazgató.



    A hozzátartozó nélküli, 65 év feletti idősek, akik havi jövedelme nem haladja meg az 1000 lejt, kérhetik a Szociális Igazgatóság segítségét a 0748-109853-os telefonszámon.

    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu