Hírek
Meghitt, szép beszélgetések ezek. Csupa szeretettel készültek. Nagy-Kálózy Esztert és Rudolf Pétert a látogató nélküli Magyar Nemzeti Galériába hívta meg a két műsorvezető. M. S. mester Vizitációjánál kis műelemzés is volt ajándékként. (Eszter tavasszal játszik majd a Rózsavölgyi Szalonban, Greta Garbo lesz a Churchill és Garbo című előadásban.) Auksz Éva és Őze Áron - szintén művészpár, mindketten fellépnek nálunk - Áron egyik kulináris specialitásával, haltepertővel várták a stábot, majd kandalló mellett beszélgettek. A Mi jár a fejedben? műsorkészítői Fabiny Tamás evangélikus püspöknél is jártak, megkérdezték azt is, az egyház miként működik az online térben. Sztarenki Dórát és Apukáját, Sztarenki Pált - ugyancsak mindketten játszanak a Szalonban, Pali rendez jövőre is nálunk - a Bazilika előtti téren kérdezte Csiby Gergely és Józan László a közös karácsonyaikról is. Miklósa Erika pedig egy csodaszép karácsonyi dalt küldött a nézőknek ajándékba.
Nagyon köszönjük, hogy hírt adsz a műsorról. Egyben szeretnénk megköszönni egész éves figyelmedet, és egy közösen örömteli, egészséges új évet kívánunk.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















