Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Május 15-én 19 órától látható a Rokonok a Youtubeon

    2020. május 16.
    A Nézz vissza Haraggal online színházi élménysorozat következő előadása május 15-én 19 órától lesz látható a Harag György Társulat Youtube-csatornáján.
    A Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művész által rendezett Móricz Zsigmond dráma díszbemutatójára a társulat fennállásának hatvanadik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat alkalmával került sor 2013 októberében.

    A Rokonok a mi korunkról szól, még akkor is, ha a nyelv, amit beszélnek, a viszonyok, amelyeket megjelenítenek a húszas-harmincas évek világát idézik. Hihetetlenül aktuális mű: ha fellapozunk egy tetszőlegesen választott újságot, két-három olyan hírt biztosan találunk benne, amely alapja akár a móriczi történetből is származhatna. A Babarczy László által színpadra írt darab lemond a korábban általánosan elterjedt szövegváltozatok kegyességéről: a Móricz által a kor színházi ízlése szerint dramatizált változat helyett a regényhez fordul, annak szigorát, kérlelhetelenségét és éleslátását idézi fel újra. Nem oldódik fel a zsánerek vagy a komikus ellenpontozás kiaknázásában, hanem – akárcsak a regény – őszinte „tragédiát” alkot. A puszta komikum helyét átveszi az irónia, a zsánerszerű jellemformálás helyét pedig a szó jó értelmében vett, kérlelhetetlen realizmus, ezen keresztül pedig a jól érezhető valóság-reflexió.
    Ha a polgármestert vagy Kardicsot látjuk, nem pusztán sztereotipiákra gondolunk. Nem a nagytőke, a bankár, a politikus sematizált mumusait látjuk magunk előtt, hanem kortárs valóságunkat, amit a korhű díszlet és jelmez nem elfed, hanem éppenséggel aláhúz és kiemel – bizonyítva, hogy a mű keletkezése óta eltelt száz esztendő alatt társadalmunk képtelen volt túllépni legnagyobb problémáin. Úgy érezzük, ismerősek ezek az emberek. És valóban: találkoztunk már velük képernyőn, újságok címoldalain, rosszabb esetben személyesen is. Ilyenkor pedig egy kicsit Kopjássnak érezhettük magunkat. Ebben az értelemben Babarczy átirata és rendezése nem is elsősorban a rokonok, a nepotizmus, a korrupció témájáról szól, hanem – a rendező szavait idézve – a „szüzekről”. Azokról a fiatal-középkorúakról, akik hirtelen – váratlanul és készületlenül – a „dörzsöltek” világában találják magukat. Egy olyan világban, amelyben az estélyek a pénteki városházi gyűlések miatt vannak csütörtökön, ahol az interjúkat láttamoztatni kell, ahol az igazságnak csak a jog egyre szűkülő keretei között lehet helye...



    Az előadás szereplői: Kányádi Szilárd, Sándor Anna, Bessenyei István, Tóth-Páll Miklós, Czintos József, Bogár Barbara, István István, Rappert-Vencz Gábor, Nagy Orbán, Laczkó Tekla, Gál Ágnes, Bodea Tibor, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Zákány Mihály, Méhes Kati, Bandura Tibor, Nagy Tamás, Nagy Anikó, Kovács Nikolett, László Zita, Bándi Johanna, Kuki-Lengyel László, Liegner Zsolt, Balogh Géza, Fábry Zoltán, Ferenczik György és Maghiar Imre.

    Az előadás díszlettervezője Szalai József m.v, jelmeztervezője Cselényi Nóra m.v., koreográfusa Bordás Attila m.v., zenei vezetője Manfrédi Annamária volt. A produkcióban rendezőasszisztensként Bessenyei Gedő István, tervezőasszisztensként Szabó Anna, koreográfus-gyakornokként Dabóczi Dávid e.h. dolgozott. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán volt.

    Kapcsolódó linkek

    • https://www.youtube.com/watch?v=G_f1aZgI3eQAz előadás videotrailere
    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      „Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés

      Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
      Lovas Ildikó
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu