Két nagyszínpadi és három bábelőadásra várjuk a nézőket
Mivel a járványügyi helyzet a legfrissebb adatok szerint megengedi, hogy újranyissanak az előadótermek, a hét folyamán a Harag György Társulat és a Brighella Bátagozat öt bérletszünetes előadást játszik: két nagyszínpadi és három bábelőadásra várjuk a közönségünket.
A Harag György Társulat programja tehát a következők szerint alakul:
Április 23-án, pénteken 18 órától – Cérnácska Szabócska – Iparosotthon, bábszínházi terem
Április 24-én, szombaton 11 órától – Ciróka – babaelőadás, Iparosotthon, bábszínházi terem
Április 24-én, szombaton 18 órától – Illatszertár – Északi Színház
Április 25-én, vasárnap 11 órától – Terülj, terülj asztalkám! – Iparosotthon, bábszínházi terem
Április 25-én, vasárnap, 18 órától – Illatszertár – Északi Színház
Jegyek, a járványügyi előírások miatt korlátozott számban, az Északi Színház jegyirodájában vásárolhatók meg, hétköznaponként 10 és 17, szombaton 10 és 13 óra között.
A helyek korlátozott száma miatt a társulat munkatársai arra kérik a kedves közönséget, a jegyeiket szíveskedjenek elővételben megváltani, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106 és 0736625907 telefonszámok valamelyikén, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket!
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.