Hírek

2012-ben szerepeltünk először Tusványoson, akkor a Wass Albert meséskönyvéből, a Tavak könyvéből készített Szille és a tavak népe című párbeszédes játékot adta elő a fesztivál legifjabb vendégeinek a színház ma is (egyelőre még virtuális) színpadunkon tündöklő két színésznője, Takács-Kiss Zsuzsanna és Haik Viktória, két tehetséges fiatalember, Máté Krisztián és Tóth Máté társaságában.
Tíz év múltán újra meghívást kaptunk Erdély szívébe. Az idei 31. Tusványoson a Szabó Magda emlékére, az írónő verseiből és önéletrajzi ihletésű prózaköteteiből Czeizel Gábor által szerkesztett és rendezett Agyigó - Egy nő sorsa a XX. században című előadásunkat láthatja a fesztivál immár érettebb közönsége, Nagyváradi Erzsébet avatott és átélt előadásában. Az estet Vasicsek János kíséri gitáron - a felhangzó dalokat is ő szerezte.
-
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György -
Művészek írták
Mitikusból kortársi
„Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – idézi a Nemzeti ajánlója a rendezőt. Avtandil Varszimasvili a grúz színházi élet egyéni hangú figurája, a Tbiliszi Gribojedov társulat vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. -
Beszámolók
Szabadságról és szerelemről énekel az Arénában Bródy János
Utoljára 70. születésnapján adott koncertet Bródy János a Papp László Budapest Arénában. Azóta az életműve tovább gyarapodott újabb lemezzel, a rajongói száma is nőtt – dalai apáról fiúra szállnak – így hát nincs abban semmi meglepő, hogy november 12-én újra színpadra lép az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén. Kiss Péter