Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Két bemutató a Tomcsa Sándor Színházban

    2021. május 17.
    A Vérszirom című színházi nevelési előadást Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezi. Osztrovszkij Vihar című darabját pedig Botos Bálint rendezésében mutatják be többszöri halasztás után.

    A május 17-24 között zajló XVII. Hargita Megyei Napok keretén belül három előadást is játszik a társulat két helyszínen. Az öreg király hagyatéka című álmokból szőt bábjátékát az Udvarhely Bábműhely május 20-án, csütörtökön 10 és 12 órától játssza a  székelykeresztúri Művelődési Házban. Farkaslakán május 21-én, pénteken 11 órától láthatják a bukovinai székely népmesékből Szabó Attila rendő által írt kicsiket és nagyokat egyaránt megszólító előadást.

    Május 17-én, kerül színre a teátrum első színházi nevelési előadása a Vérszirom. A 9-12 osztályos korosztályt megszólító a közösség erejéről szóló előadást Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezi. A  budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel kialakított együttműködés részeként létrejövő előadás célja annak tudatosítása, hogyan hat ránk a környezetünk, egy közösség, vagy akár egyetlen ember – az egészen apró és jelentéktelen dolgoktól a nagy, akár sorsfordító eseményekig. A kamaszok világnak aktuális problémát boncolgató és azt feldolgozó valamint a diákokat együttjátszásra késztető produkciót, szervezett közönségnek.

    A két alkalommal már halasztásra került Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Vihar című művének bemutatóját május 22-én viszi színre a társulat. A Botos Bálint rendezte sajátságos költői nyelvezettel bíró előadás igencsak aktuális kérdéseket feszeget. Mihez kezdünk, ha egy minket, vagy a családunkat fenyegető veszéllyel kell szembenéznünk? A bezártságot, a megaláztatások sorát vajon mennyire és milyen mértékben bírjuk? Mi segíthet ennek túlélésében: az ábrándozás, a hit? Szerelem nélkül lehet vagy érdemes élni? Milyen viszonyunk van a tudományhoz?

    „Vihar kint és bent. Egy olyan világ tárul a szemünk elé, mely könyörtelen, nem kedveskedik, nem hiteget, melyben ismerős élethelyzetekkel, emberi problémáinkkal, a városi ember lényegi igazságával nézhetünk szembe.” – áll az előadás színlapjában.

     Az erős társadalomkritikai vonással rendelkező produkció látványvilágának megteremtése Bajkó Blanka Alíz m.v. munkája, koreográfusa Bordás Attila m.v.. A színház művészei közül Albert Orsolya, Barabás Árpád, Dunkler Róbert, Esti Norbert, Fincziski Andrea, Jakab Tamás, László Kata, Lukács Emőke, Nagy Xénia-Abigél, Pál Attila, Szűcs- Olcsváry Gellért és Tóth Árpád valamint Dunkler Helka Panna m.v. játszik az előadásban.

    Székelyudvarhelyi színház
    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu