Hírek

A műsorszámok között láthatunk majd énekes, hangszeres és prózai produkciókat, de fellép a szegedi színészzenekar is. A gála műsorvezetője Alföldi Róbert lesz. A Botos Éva színésznő kezdeményezére létrejött előadás teljes bevételét az idős színházi dolgozókat gondozó intézmény számára ajánlják fel.
„Az esemény szervezése Botos Éva kezdeményezésére indult. Tavasszal azonnal igent mondtam Éva ötletére, hisz tudom jól, milyen nagy szüksége van az idős színházi dolgozókat gondozó intézménynek plusz forrásokra. Szerencsére így gondolják ezt színész kollégáim is, hiszen sokan mondtak igent a felkérésre Budapest számos színházából.” – mondta el Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója.
Botos Éva úgy fogalmazott: „Annyi a feszültség és a bizonytalanság körülöttünk, hogy az ember hajlamos magába fordulni, bezárkózni. Én mégis hiszek abban, ha észrevesszük mások nehézségeit, törődünk mások bajával, az segít rendet tenni ebben a káoszban. Különösen fontos ez a figyelem, ha idős emberekről van szó, olyanokról, akik a mi szakmánk múltját képviselik.”
A színház a gála – melynek sokszínű repertárjában szerepel lesz musical, kuplé, vers, próza, komolyabb és vidámabb műsorszámok egyaránt - bevételét az Ódry Árpád Művészotthonnak juttatja el, ahol a működési költségekre fordítják majd a támogatást.
A gála előadói: Ágoston Katalin, Andrádi Zsanett, Borbás Gabi, Cserna Lulu, Fehér Dániel, Földes Eszter, Für Anikó, Gryllus Dorka, Györgyi Anna, Hernádi Judit, Kakasy Dóra, Károlyi Krisztián, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és családja, Lengyel Tamás, Mácsai Pál, Magyar Olívia, Menczel Andrea, Nagy Sándor, Ódor Kristóf, Papp János, Pokorny Lia, Polyák Lilla, Sarkadi Kiss János, Schmied Zoltán, Szabó Éva, Szalai Kriszta, Szemenyei János, a szegedi Teát Rummal színész zenekar - Krausz Gergő , Bánvölgyi Tamás, Vígh István és Szinetár Dóra. A műsorvezető: Alföldi Róbert.
Kapcsolódó linkek
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon. -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György