Hírek
A műsor indításának célja, hogy színészeinket jobban megismerhesse a közönség, általa pedig olyan produkciót kínáljunk a színházunk iránt érdeklődőknek, mely igyekszik tökéletesen alkalmazkodni azokhoz a feltételekhez, melyek a jelenlegi vírushelyzetben meghatározzák a kultúrafogyasztást.
Miután a kulturális intézmények országszerte arra kényszerültek, hogy csak a virtuális térben tartsák a kapcsolatot közönségükkel, rendkívül áldatlan állapotba kerültek a színházak. Mert miközben egy könyvbemutató, kiállításmegnyitó, ismeretterjesztő előadás a világhálón követve is hasonló élményeket kínált a nézőknek, mintha személyesen jelen lennének az eseményen, egy színházi előadás akár több kamerával való rögzítése sem tudta visszaadni ugyanazt az élményt, amit a színházban élőben megtapasztalhat a közönség. Hisz a színház a jelenlét művészete. A műsor tehát elsősorban abból az igényből született, hogy kimondottan az utóbbi hónapok vírushelyzetére adaptáljuk a színházat, kamera előtt próbáljunk meg valami olyan élő színházi produktumot létrehozni, mely természetesen nem kelhet versenyre a filmmel, de a maga nemében egyedi, hiteles, és megpróbál minél több olyan jellegű érzelmet közvetíteni, mely általában jellemzi a színházat.
A filmeket online is megtekintheti majd a közönség az eventim.ro honlapon. A színházban való vetítés után az első beszélgetés január 21-én és 28-án este 7 órától lesz még látható az eventimen, mindkét alkalommal 24 órán keresztül.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















