Hírek
Murray Schisgal Szerelem, óh! című háromszereplős darabban Stubnya Béla és Tűzkő Sándor mellett a női szerepet Nagyváradi Erzsébet alakítja, vele beszélgettünk.
Farkas Éva: A hatvanas években vagyunk New Yorkban, a Brooklyn híd közepén, ami kiválóan alkalmas az öngyilkos jelölteknek, ha nagyon nekikeserednek. Itt indul és zárul ez a darab, ami a szerző meghatározása szerint szatirikus bohózat. Ha visszatekintesz a pályádra, volt már hasonlóban részed?
Nagyváradi Erzsébet: Én elsősorban drámai főhősnő vagyok, tehát a drámai szerepek érnek el, és nagyon kevés vígjáték. A darab mindenképp kihívás, hogy az én drámaiságomat hogyan tudom vidámabb jelenlétté formálni, de közben ugyanolyan őszinte eszközökkel kell élnem, mintha drámai főhőst alakítanék. Egy hajszál választja el a két műfajt. Két hónap csodát éltünk meg Tasnádi Csaba irányításával! Fantasztikus próbafolyamat volt! Elképesztően pontosan látott és irányított bennünket! Persze szigorú követelményei voltak, de végig a legnagyobb szeretettel dolgozott velünk. Már hiányzik, pedig még nincs is vége!
F. É.: Valóban, a történetbeli sorsokból tragédiát is lehetett volna írni, de abban áll az író nagyszerűsége, hogy a fájdalmas sorsokon tudunk nevetni…
N. E.: Három zsenális szerep, három jutalomjáték! Lubickolunk benne! Egy szerelmi háromszög változásai, helyzetkomikumai, abszurdítása igazi könnyeket csal a nézők szemébe! A tragédiát csak humorral lehet túlélni, és mi nevetéssel kezdjük az évet a Gózonban!
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















