Hírek
Tízedik éve erősíti a kecskeméti színház társulatát Ferencz Bálint színművész. Játszott számtalan vígjátékban, volt az évad Legjobb férfi epizódszereplője, a prózai szerepek mellett nem egyszer énekelt.
Aki pedig hallotta narrátorként, az Újvilág Passióban, az el sem tudja képzelni a szabadtéri misztériumjátékot az ő fennkölt és magasztos hangja nélkül.
Mi a legkedvesebb emléked, élményed, visszatekintve a társulattal töltött egy évtizedre? – kérdeztük a jubilánst.
Leginkább a sok-sok remek szerepem jut eszembe. Bajban vagyok, mert az összes kedvenc közül mind nem fog eszembe jutni. Rengeteg vígjátékban játszottam (pl. Nem ér a nevem, Család ellen nincs orvosság). Az Egérfogóval megjártuk Londont, a Párcserével Moszkvát. Ezek nem csak azért kedvenc előadásaim, mert utaztunk velük, hanem, mert színészileg lehetett bennük domborítani. A drámák közül emlékezetes a Kétfejű fenevad, A játék vége. Az énekes feladatok közül a Tied a világ!, az Illés-dalokkal. Amíg próbáltuk, voltak fenntartásaim a darabbal kapcsolatban, aztán kiderült, hogy ez nem egy tipikus színdarab, inkább egy hangulat, egy életérzés, amit kifejezetten kedvelt a kecskeméti színház közönsége. A siker a kétkedő színészt is meggyőzi, másfél évig játszottuk az előadást. A közönség legtöbbször velünk énekelt, buliztak, majd’ szétcsapták a házat. Amikor a sarki hentes is azzal fogad, hogy voltak a színházban, látták az előadást, és valami fantasztikus élményben volt részük, azzal nemigen lehet vitatkozni.
Ez a varázslat, azt viszont nem lehet tudni, mi lesz siker…
Ez így van. Előre semmit sem lehet tudni. Volt már olyan bemutatónk, amit mi magunk is alulértékeltünk, aztán közönségsiker lett, alig lehetett levenni a műsorról, annyian jöttek megnézni.
Két amerikai darabbal indult az idei évadod: a Chicago látványos musical, a Társasjáték New Yorkban szórakoztató vígjáték. Mindkettőben férjet alakítasz. Mi volt a legnagyobb különbség a két figura között?
Klasszikus ég és föld, gyakorlatilag semmiben sem hasonlítottak egymásra. A Chicagóban Amos Hart (Hart = Szív) neje, Roxie Hart is próbál bekerülni a lokálok, a dzsessz, a hírnév világába. A lány gyönyörű, vélhetően nem szerelemből ment férjhez, inkább mert szüksége volt az Amos által nyújtott anyagi biztonságra, a férfi lassú víz partot mos temperamentumára. Amosnak az 1930-as évek gazdasági válságában is van munkája, rengeteget dolgozik, és nem csak azért nem veszi észre, hogy fűvel-fával csalja a felesége, mert nem túl éles az esze, hanem mert minden távol áll tőle, ami kétszínűség, ami együtt jár a szexszel, szesszel, szélhámossággal, hazugsággal. Ezek nem az ő tulajdonságai. A végtelen naivitásából fakadóan nem is érti a számára idegen látszat-világot.
A Társasjátékban alakított David ezzel szemben egy művelt és dörzsölt képkereskedő, aki mindenben kiáll a felesége mellett, és támogatja egy nehéz élethelyzetben.
Valóban. Itt egy 16 éves házasságba csöppenünk, ami látszólag gördülékenyen működik, de érzelmi vonalon vannak hiányosságok a férj-feleség kapcsolatban. Tulajdonképpen nincs nagy baj közöttük, ám a pénzhajhászás, a karrierépítés, a gyermektelenség és ezek következménye olyan életritmust diktál, amiben elvannak ugyan, de kimondatlanul is hiányolják a család meghittségét, a gyermekkacajt, a szülőszerepet. Ebbe a szituációba érkezik az anyós (Sára Bernadette kitűnően alakításában), akitől mindenki tart, és nem is ok nélkül. Azután szerelmes lesz egy szintén idős festőművészbe (Dunai Tamás), ami fenekestől felforgatja nem csak a saját életét, de fiatalokét is. A történések felnyitják David szemét arra, hogy van még a világon romantika, és megannyi meleg érzelem, ami az ő világvárosi, gépies életükből hiányzik.
A színpadon átéltekből mit visz haza a színész magánemberként, a saját életébe?
Meglátásom szerint ez inkább fordítva működik. Amíg a színész csinálja, próbálja a darabot, addig visszaturkál a saját addigi életébe, és keresi a maga tapasztalatait, amit építőleg hozzátehet az adott szerephez. Miközben próbáltunk, én is jókat mosolyogtam magamon, mert bizony voltam már Amos Hart, és David is az eddigi életemben. Ezek jó felismerések. Abban segítenek, hogy nem kell műanyagot fröccsenteni a színpadra, a színész, ha sűrűn élte a maga életét, akkor ott vannak benne azok az érzelmi blokkok, amikből meríthet az aktuális figura hiteles megformálásához.
Amosnak van egy énekes monológja a Chicagóban. Ennek a lírai, bluesos hangvétele jól ellensúlyozza a cselekmény, a többi szereplő harsányságát. Mit mond el benne a világnak ez a kiábrándult, mélyen megbántott férfi?
Az én olvasatomban, Amos Hart nívópálcája a Chicago által bemutatott kornak. Ő egy egyszerű, naiv lélek, ám hozzá képest lehet megmutatni, hogy az egyszerű emberek polgári életéből egy-két év alatt hova lehetett elrugaszkodni, amikor betört a dzsessz, és a vele járó számtalan változás az amerikai társadalom életébe. Hirtelen túlpörögött a világ, hiszen az ipari forradalomtól számítva fejlődött annyit, mint előtte ezer évig. Minőségi ugrás történt, amit valaki lebírt követni valaki nem. Valaki tudott vele azonosulni más pedig nem tudott, esetleg nem is akart. Amos dalában nincs harag, nincs önsajnálat. Mintha ezt ismételgetné: tudom, hogyan kellene élni ebben az új, trendi világban, de én nem erre vágyom, nem ezt akarom. Köszöni szépen, ő elégedett az egyszerű, de megbecsült életével.
Az idei harmadik bemutatód egy zenés mesejáték. Ahogy tavaly, a Túl az Óperencián című operamesében (Paprikás Dini), ezúttal a Péter és a farkasban is te vagy a főgonosz. Kihívás, hogy hiteles farkas légy?
A mozgás tekintetében példádul igen. Az előadás díszlete fizikailag eléggé tagolt, kimondottan nehéz farkas módjára mozogni benne: szökdelve, hol négykézláb, hol két lábon, ember módjára. Rengeteget segített ebben Nagy Péter István, aki a koreográfiát készítette. Lojális volt, nem kért veszélyes vagy kivitelezhetetlen mozgásokat. A jelmezem egyszerűen zseniális (a díszlettel együtt Szelei Mónika munkája), aki ebben nem tud hiteles farkas lenni, annak régen rossz.
A negyedik bemutatód februárban lesz, már zajlanak az Amerikai Elektra próbái. Mire számítasz?
Horváth Csaba rendezi, vele még sosem dolgoztam együtt. A mesejáték főpróbahetével párhozamosan rajtolt az olvasópróba, amire nyilván készültem. Ezra Mannont, egy az Észak – Dél háborúban harcolt tábornokot alakítok az előadásban. Nulla érzelem, mérhetetlen önfegyelem, kőkemény katonaember egyelőre ennyit tudok felelősséggel állítani róla, a többit majd a rendezővel együtt kidekázzuk. Ez is remek szerep, várom a próbákat.
Tartogat még feladatot ez a jubileumi évad?
Halottam már híreket arról, hogy talán megint lesz Újvilág Passió. Örülnék neki. Izgalmas feladatot ígér, hiszen voltak tagcserék, elszerződő-ideszerződő kollégák, és két év kihagyás után kellene újraélesztenünk a produkciót.
Ennyi idő távlatából mennyit tudsz kapásból idézni a Narrátor szövegéből?
A minap a büfében brahiból elkezdtem mondani a bevezető szöveget. 6,5 oldalig jutottam, hiba nélkül. Ez talán azért van, mert amikor megkaptam, tartottam tőle, és alaposan megtanultam. Ebben a szövegben nem lehet tévedni, betűpontossággal tudni kell előadni. Igaz, hogy a zikkurat (toronytemplom) tetején előttem van a szövegpéldány, de egyrészt semmit nem látok belőle, másrészt kizárólag azt a célt szolgálja, hogy még véletlenül se cseréljem fel a passiójáték stációit, és meg tudjam magam erősíteni, hogy tényleg az következik, ami. A tévedés kizárt dolog, ami minden alkalommal nagy tehertétel a számomra. A legelső előadás során például annyira koncentráltam a feladatra, hogy gyakorlatilag semmire nem emlékszem a bemutatóból. Végig hatalmas stresszben voltam, a taps után pedig azt éreztem, hogy több mázsányi súly került le rólam.
Popovics Zsuzsanna
Mi a legkedvesebb emléked, élményed, visszatekintve a társulattal töltött egy évtizedre? – kérdeztük a jubilánst.
Leginkább a sok-sok remek szerepem jut eszembe. Bajban vagyok, mert az összes kedvenc közül mind nem fog eszembe jutni. Rengeteg vígjátékban játszottam (pl. Nem ér a nevem, Család ellen nincs orvosság). Az Egérfogóval megjártuk Londont, a Párcserével Moszkvát. Ezek nem csak azért kedvenc előadásaim, mert utaztunk velük, hanem, mert színészileg lehetett bennük domborítani. A drámák közül emlékezetes a Kétfejű fenevad, A játék vége. Az énekes feladatok közül a Tied a világ!, az Illés-dalokkal. Amíg próbáltuk, voltak fenntartásaim a darabbal kapcsolatban, aztán kiderült, hogy ez nem egy tipikus színdarab, inkább egy hangulat, egy életérzés, amit kifejezetten kedvelt a kecskeméti színház közönsége. A siker a kétkedő színészt is meggyőzi, másfél évig játszottuk az előadást. A közönség legtöbbször velünk énekelt, buliztak, majd’ szétcsapták a házat. Amikor a sarki hentes is azzal fogad, hogy voltak a színházban, látták az előadást, és valami fantasztikus élményben volt részük, azzal nemigen lehet vitatkozni.
Ez a varázslat, azt viszont nem lehet tudni, mi lesz siker…
Ez így van. Előre semmit sem lehet tudni. Volt már olyan bemutatónk, amit mi magunk is alulértékeltünk, aztán közönségsiker lett, alig lehetett levenni a műsorról, annyian jöttek megnézni.
Két amerikai darabbal indult az idei évadod: a Chicago látványos musical, a Társasjáték New Yorkban szórakoztató vígjáték. Mindkettőben férjet alakítasz. Mi volt a legnagyobb különbség a két figura között?
Klasszikus ég és föld, gyakorlatilag semmiben sem hasonlítottak egymásra. A Chicagóban Amos Hart (Hart = Szív) neje, Roxie Hart is próbál bekerülni a lokálok, a dzsessz, a hírnév világába. A lány gyönyörű, vélhetően nem szerelemből ment férjhez, inkább mert szüksége volt az Amos által nyújtott anyagi biztonságra, a férfi lassú víz partot mos temperamentumára. Amosnak az 1930-as évek gazdasági válságában is van munkája, rengeteget dolgozik, és nem csak azért nem veszi észre, hogy fűvel-fával csalja a felesége, mert nem túl éles az esze, hanem mert minden távol áll tőle, ami kétszínűség, ami együtt jár a szexszel, szesszel, szélhámossággal, hazugsággal. Ezek nem az ő tulajdonságai. A végtelen naivitásából fakadóan nem is érti a számára idegen látszat-világot.
A Társasjátékban alakított David ezzel szemben egy művelt és dörzsölt képkereskedő, aki mindenben kiáll a felesége mellett, és támogatja egy nehéz élethelyzetben.
Valóban. Itt egy 16 éves házasságba csöppenünk, ami látszólag gördülékenyen működik, de érzelmi vonalon vannak hiányosságok a férj-feleség kapcsolatban. Tulajdonképpen nincs nagy baj közöttük, ám a pénzhajhászás, a karrierépítés, a gyermektelenség és ezek következménye olyan életritmust diktál, amiben elvannak ugyan, de kimondatlanul is hiányolják a család meghittségét, a gyermekkacajt, a szülőszerepet. Ebbe a szituációba érkezik az anyós (Sára Bernadette kitűnően alakításában), akitől mindenki tart, és nem is ok nélkül. Azután szerelmes lesz egy szintén idős festőművészbe (Dunai Tamás), ami fenekestől felforgatja nem csak a saját életét, de fiatalokét is. A történések felnyitják David szemét arra, hogy van még a világon romantika, és megannyi meleg érzelem, ami az ő világvárosi, gépies életükből hiányzik.
A színpadon átéltekből mit visz haza a színész magánemberként, a saját életébe?
Meglátásom szerint ez inkább fordítva működik. Amíg a színész csinálja, próbálja a darabot, addig visszaturkál a saját addigi életébe, és keresi a maga tapasztalatait, amit építőleg hozzátehet az adott szerephez. Miközben próbáltunk, én is jókat mosolyogtam magamon, mert bizony voltam már Amos Hart, és David is az eddigi életemben. Ezek jó felismerések. Abban segítenek, hogy nem kell műanyagot fröccsenteni a színpadra, a színész, ha sűrűn élte a maga életét, akkor ott vannak benne azok az érzelmi blokkok, amikből meríthet az aktuális figura hiteles megformálásához.
Amosnak van egy énekes monológja a Chicagóban. Ennek a lírai, bluesos hangvétele jól ellensúlyozza a cselekmény, a többi szereplő harsányságát. Mit mond el benne a világnak ez a kiábrándult, mélyen megbántott férfi?
Az én olvasatomban, Amos Hart nívópálcája a Chicago által bemutatott kornak. Ő egy egyszerű, naiv lélek, ám hozzá képest lehet megmutatni, hogy az egyszerű emberek polgári életéből egy-két év alatt hova lehetett elrugaszkodni, amikor betört a dzsessz, és a vele járó számtalan változás az amerikai társadalom életébe. Hirtelen túlpörögött a világ, hiszen az ipari forradalomtól számítva fejlődött annyit, mint előtte ezer évig. Minőségi ugrás történt, amit valaki lebírt követni valaki nem. Valaki tudott vele azonosulni más pedig nem tudott, esetleg nem is akart. Amos dalában nincs harag, nincs önsajnálat. Mintha ezt ismételgetné: tudom, hogyan kellene élni ebben az új, trendi világban, de én nem erre vágyom, nem ezt akarom. Köszöni szépen, ő elégedett az egyszerű, de megbecsült életével.
Az idei harmadik bemutatód egy zenés mesejáték. Ahogy tavaly, a Túl az Óperencián című operamesében (Paprikás Dini), ezúttal a Péter és a farkasban is te vagy a főgonosz. Kihívás, hogy hiteles farkas légy?
A mozgás tekintetében példádul igen. Az előadás díszlete fizikailag eléggé tagolt, kimondottan nehéz farkas módjára mozogni benne: szökdelve, hol négykézláb, hol két lábon, ember módjára. Rengeteget segített ebben Nagy Péter István, aki a koreográfiát készítette. Lojális volt, nem kért veszélyes vagy kivitelezhetetlen mozgásokat. A jelmezem egyszerűen zseniális (a díszlettel együtt Szelei Mónika munkája), aki ebben nem tud hiteles farkas lenni, annak régen rossz.
A negyedik bemutatód februárban lesz, már zajlanak az Amerikai Elektra próbái. Mire számítasz?
Horváth Csaba rendezi, vele még sosem dolgoztam együtt. A mesejáték főpróbahetével párhozamosan rajtolt az olvasópróba, amire nyilván készültem. Ezra Mannont, egy az Észak – Dél háborúban harcolt tábornokot alakítok az előadásban. Nulla érzelem, mérhetetlen önfegyelem, kőkemény katonaember egyelőre ennyit tudok felelősséggel állítani róla, a többit majd a rendezővel együtt kidekázzuk. Ez is remek szerep, várom a próbákat.
Tartogat még feladatot ez a jubileumi évad?
Halottam már híreket arról, hogy talán megint lesz Újvilág Passió. Örülnék neki. Izgalmas feladatot ígér, hiszen voltak tagcserék, elszerződő-ideszerződő kollégák, és két év kihagyás után kellene újraélesztenünk a produkciót.
Ennyi idő távlatából mennyit tudsz kapásból idézni a Narrátor szövegéből?
A minap a büfében brahiból elkezdtem mondani a bevezető szöveget. 6,5 oldalig jutottam, hiba nélkül. Ez talán azért van, mert amikor megkaptam, tartottam tőle, és alaposan megtanultam. Ebben a szövegben nem lehet tévedni, betűpontossággal tudni kell előadni. Igaz, hogy a zikkurat (toronytemplom) tetején előttem van a szövegpéldány, de egyrészt semmit nem látok belőle, másrészt kizárólag azt a célt szolgálja, hogy még véletlenül se cseréljem fel a passiójáték stációit, és meg tudjam magam erősíteni, hogy tényleg az következik, ami. A tévedés kizárt dolog, ami minden alkalommal nagy tehertétel a számomra. A legelső előadás során például annyira koncentráltam a feladatra, hogy gyakorlatilag semmire nem emlékszem a bemutatóból. Végig hatalmas stresszben voltam, a taps után pedig azt éreztem, hogy több mázsányi súly került le rólam.
Popovics Zsuzsanna
-
Művészek írták
Kurázsi mama – háborúink krónikája
A 2022-es Bakkhánsnők kapcsán írtam Terzopuloszról, a rendezőről: „Berlinben, Heiner Müller korszakos színházcsinálóval indult a 70-es években. Vele hozta létre 1994-ben a Nemzetközi Színházi Olimpiát, amit a tervek szerint jövőre Magyarország rendez meg. Terzopulosz mostani rendezése jó előjel.” Az általa keltett előérzet beteljesedett. 2024-ben Kurázsi mama is olyan nagyformátumú előadás, ami többet jelent önmagánál. Szegő György -
Művészek írták
Pinokkió
A Vígszínháznál mese-musicalben Presser Gábor-Sztevanovity Dusán 35 éve töretlen sikerű A padlás musicalje a mérce. És ezzel is konferálták fel most a Karácsony előtt műsorra tűzött Pinokkiót. Szegő György -
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon.