Hírek
A Nyitott városháza programsorozat keretein belül tartott szabadtéri koncertet a Kecskeméti Nemzeti Színház. A Kőszívű dalaiból álló műsort Szente Vajk rendezte.
Szó szerint megtöltötte Kecskemét főterét az a tömeg, amely minden kétséget kizáróan társulatunk tegnap esti koncertjére érkezett.
A másfél óra alatt korábbi közkedvelt előadásunk, a Szente Vajk - Galambos Attila - Juhász Levente által jegyzett Kőszívű dalai csendültek fel, a közönség pedig együtt énekelte a jól ismert és szeretett sorokat a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeivel, vendégművészeivel és énekkarával, akiket a teátrum balett-tagozata kísért látványos koreográfiával.
Köszönjük ezt a szívet melengető fogadtatást, köszönjük a lehetőséget, köszönjük ezt az estét!
-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét. -
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György