Hírek
A hamarosan Kecskeméten is debütáló Kőszívű musical próbafolyamata a végéhez közelít. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház deszkáin ezen a héten már teljes pompájában tündököl a díszlet, a varázslatos dalok átjárják a teátrum falait, a jelmezt öltött művészek pedig izgatottan várják, hogy végre felgördüljön a függöny és megmutathassák a nézőknek, miben rejlik a Jókai Mór tollából származó történet színpadra vitt változatának különlegessége.
Ugyan a premier e hét pénteken lesz, akadnak olyan szerencsések, akiknek nem kell a bemutatóig várnia, hogy néhány jelenetet testközelből láthassanak. Hétfő délelőtt ugyanis a Hajósi Szent Imre Általános Iskola hatodik és hetedik osztályos tanulói ellátogattak a Kőszívű musical utolsó próbáinak egyikére.
„A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház munkatársai lehetővé tették számunkra, hogy részt vegyünk a Kőszívű egyik próbáján. Betekinthettünk a "kulisszák mögé", ezzel pedig hatalmas élményt kaptak a diákjaink, és velük együtt mi, tanárok is” – fogalmazott a próbát követően Bárány-Wittmann Viktória, a hajósi általános iskola egyik oktatója.
„A színészek egytől egyig kiválóak, az egyes szerepekre mindenki tökéletes választás. Ezt a rendkívül szerteágazó történetet nagyszerűen sűrítették össze két és fél órába a darab alkotói, különösen hatásosak a drámai dalbetétek. Csodálatos zenék csendülnek fel, elképesztő hangokkal, amelyek valóban elrepítettek minket egy varázslatos világba. Hálásak vagyunk a lehetőségért és mindenképpen visszatérünk majd, hogy a teljes előadást is megtekintsük” – tette hozzá.
A Kőszívű musical premierjét október 7-én pénteken 19 órakor tartjuk, ezt követő előadásainkra online és személyes jegyvásárlás még lehetséges.
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















