Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Az évad utolsó bemutatója a kolozsvári színházban

    2021. július 7.
    A kolozsvári színház az idei, 2020/2021-es évadát William Shakespeare közismert tragédiájának, a Rómeó és Júliának a bemutatójával zárja ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.

    Az előadás tervezett bemutatója 2020 ősze volt, de a járványügyi korlátozások miatt nem volt lehetőség nézők elé vinni az előadást.

    Az előadás premierjére így július 10-én, szombaton este 7 órától kerül sor a nagyszínpadra felépített stúdiótérben, a második előadás július 11-én lesz, ezt követően szeptemberben láthatja ismét a közönség a Rómeó és Júliát.

    Ifj. Vidnyánszky Attila elmondása szerint: „A Rómeó és Júliáról már mindenkinek van valami elképzelése, már úgy érkeznek a nézők a színházba, hogy tudják vagy sejtik, hogy mire számíthatnak. Azt éreztem, hogy az én feladatom az kellene legyen, hogy valami olyasmivel találkozzon a néző, ami egyáltalán nem az, ami az előképe, sőt színházilag is valami olyasmit kapjon, ami nem feltétlenül hagyományosabb, hétköznapibb formája a színháznak.”

    A bemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón Tompa Gábor kérdésére, hogy mi az, ami a rendező számára fontos a dráma kapcsolatrendszerében ifj. Vidnyánszky Attila így nyilatkozott: „A Rómeó és Júlia egy arra alkalmas anyag, hogy megpróbáljunk arról beszélni, hogy mit jelent ma nekünk a szabadság, mit gondolunk, mit érzünk ezzel a szóval kapcsolatban. Ez nem csak a szövegben, hanem a próba módszerében is meg tudott mutatkozni.”

    Az előadás rendezője ifj. Vidnyánszky Attila, a produkció létrehozásban közreműködött továbbá, Csíki Csaba díszlettervező, Kiss Zsuzsánna jelmeztervező, valamint Sinkó Ferenc, aki a színpadi mozgást jegyzi.

    A címszerepeket Kiss Tamás és Román Eszter alakítja, további szerepekben Váta Lóránd, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Bogdán Zsolt, Imre Éva, Gedő Zsolt, Farkas Loránd és Bodolai Balázs látható.

    Kolozsvári színház
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Telik – egy óra az életedből
      Szkéné Telik – egy óra az életedből
      rendezőTóth Péter
    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu