Hírek
Mertz Tibort Marton Éva kérdezte.
Részlet az interjúból:
"Béla szerepe talán azért nehezebb színészi feladat, mert a többi, nagyon karakteres figurához képest ő talán kevésbé az, nehezebben megrajzolható. Bábfigura a felesége, Teréz mellett?
Nincs a darabban saját sorsa, csak hozzáad a többiek történetéhez. Kifejezetten élveztem, hogy egy ilyen szereppel foglalkozom, próbáltam színekkel megtölteni. Elsőre valóban bábfigurának tűnhet, ám bizonyos mondatai sejtetik: bár sok mindent eltűr, keményebb fickó ő annál, és az egyetlen, aki támogatja a papát, Balogh Simont, szereti őt, beszélget vele, ezt igyekeztem is hangsúlyozni. Sikerélményem, hogy Béla létező ember lett."
A teljes beszélgetés eléréséhez kattintson IDE >>>
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Máshoz nem értett, így lett A Nemzet Színésze
Szorgalom, alázat és páratlan humor jellemzi máig Szacsvay Lászlót, aki csaknem hatvan éve él hivatásának. A Katona alapító tagjával beszélgettünk, aki a teátrumban idén kezdte meg a 44. évadját. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Lilian






















