A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az október 4-ére, hétfőre, Szatmárnémetibe meghirdetett Az ember tragédiája című előadásait a járványhelyzet fokozódása miatt egy későbbi időpontra halasztotta.
A megvásárolt jegyek az Északi Színház jegyirodájában visszaválthatók – hétköznaponként 10 és 17 óra, szombaton 10 és 13 óra között. A közönség szíves megértését köszönjük.
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.