─ Ez a többedik rangos díj, amivel elismernek. Mit jelent számodra ez a kitüntetés, a 34. színházi évadodat kezdve?
─ Boldogság és büszkeség bármilyen díj és elismerés, amit egy ember a munkájáért kap, legyen szó orvosról, színművészről, vagy egyéb szakemberről. Egy kitüntetés, a megtisztelő figyelem mindig nagy pillanat egy ember életében. Kaptam már Megyei Príma-díjat, Magyar Arany Érdemkeresztet, Bács-Kiskun Megye Művészetéért díjat, Pék Matyi-díjat, a közönség adományozta Centrum Díjat. Amitől a mostani különleges számomra, hogy Kecskemét városától először kapok díjat. Katona József szülővárosában, a Katona József Színház tagjaként ezt a díjat megkapni kétségkívül jó érzés, és szívet-lelket melengető elismerés.

─ Amikor tíz éve átvetted a Megyei Príma-díjat, azt mondtad: számodra az emberek megbecsülése mindennél többet ér, és, hogy téged a kecskemétiek szeretete tartott Kecskeméten. Mit gondolsz erről most?
─ Mindez csak erősödött bennem az elmúlt egy évtizedben. 33 évet töltöttem a színház falai között, leginkább Kecskeméten, illetve a megye határain belül játszottam, dolgoztam. Nem forgattam filmsorozatot, nem lettem országosan ismert színész, de amit a szűkebb környezetemben elértem, az büszkeséggel tölt el. Kezdve a március 15-i megemlékezésekkel a Nyíri erdőben (jócskán a rendszerváltás előtti években), folytatva számtalan jótékonysági fellépéssel, konferálással, rendezvény-szervezéssel. Bábáskodtam a Tőserdő Szépe rendezvény születésénél, hét éven át rendeztem – konferáltam az Axiál Kft. AgrárgépShow bemutatóit, visszatérően hívtak szakmai zsűrikbe. Részt veszek Kecskemét közéletében, jelenleg az értékmegőrző önkormányzati bizottság tagjaként. Két ciklusban tagja voltam a megyei önkormányzat kitüntető díjait véleményező kuratóriumnak. Azt gondolom, az ilyen apró szerepek, vállalások adódnak össze, és öltenek formát akkor, amikor nekem ítélnek egy-egy kitüntetést. Budapesti születésű vagyok, pályakezdő színészként kerültem Kecskemétre, azzal a tudattal, hogy csak néhány évre jövök a társulathoz. Ebben tévedtem, mert máig itt maradtam. Ugyanakkor büszkén vallom, hogy Kecskemét kinevelt magának, és immár joggal tarthatom magam kecskemétinek, helyi lokálpatriótának.

─ A közelmúltban ünnepelted a 30. színházi évadodat, decemberben kerek szülinapos leszel. Mennyire vagy híve a nagy ünneplésnek, felhajtásnak?
─ Amikor egy kollégának szervezünk meglepetést, igyekszünk örömet szerezni, akkor kimondottan élvezem, amikor viszont én vagyok az ünnepelt, akkor legszívesebben eltűnnék valahová. Az 50. születésnapomon is így jártam, végül mégis kellemes emlékem maradt. Játszottam az Indul a bakterházban, és az előadás végén, a zenés tapsrend egyszer csak átváltott a Boldog szülinapot! énekes köszöntésre. Megállt a színpad, bejött Réczei Tamás, és a dugig telt ház előtt felköszöntött, mint jubilánst. Én elbújtam az egyik díszletbe, és legszívesebben ottmaradtam volna. De nem lehetett, a nézőtér állva tapsolt, és követelték, hogy jöjjek elő. A főrendező még azt is elkövette, hogy megkérte a közönséget, üljenek le, és csak azok maradjanak állva, akik rokonságban állnak Pál Attilával. A nézőtéren ott volt édesanyám, édesapám, a gyerekeim, unokatestvéreim. Teljesen kész voltam. Végül még Galambos Erzsi is megjelent a színpadon, egy üveg vörösborral. Nem vagyok a meglepetések híve, de az az este egy életre belém ívódott, és nem felejtem el azt a sok felém áradó szeretetet és figyelmet, amit ott és akkor megéltem.

─ Amikor az első kecskeméti színigazgatód szerződést ajánlott a hírös város színházába, nem hagyott időt a gondolkodásra. A mai bölcsességeddel, élettapasztalatoddal hogyan döntenél ugyanebben a kérdésben?
─ Elsőre azt mondanám, hogy amennyiben a 33 itt töltött évemet nézem, akkor nem gondolkodnék, ugyanúgy döntenék, mint akkor, pályakezdő színészként. Ha egy új helyzet lenne, és látnám az előttem álló lehetőségeket, akkor lenne min vacillálni. Ezzel együtt sosem bántam meg, hogy Kecskemétre szerződtem, és ennyi évadon át itt is maradtam. Voltak nehéz éveim, amikor nem tudtam, és voltak jó időszakaim, amikor nem akartam Kecskemétről elmenni. Most úgy gondolom, amíg számítanak rám, amíg ki tudok menni a színpadra, addig maradok. Némi humorral úgy is fogalmazhatnék, hogy erre a másik harminc évre már minek váltani? Egy idevágó friss élményem az a sok kedves gesztus, amit az augusztus 20-án kaptam a kecskemétiektől. A Főterén volt szerencsém konferálni a musical-gálaműsort, az ünnepi rendezvény részeként. A kedves közönség nem csak jól érezte magát, de a program után többen megállítottak, kezet fogtak velem, és megköszönték az élményt, amit a színpadi fellépőkkel együtt nyújtottunk. A sok kedves szó és dicséret ismételten megerősítette bennem, hogy érdemes volt Kecskeméten maradni, érdemes Kecskeméten játszani, dolgozni.

─ A gyerekeid már felnőttek. Megnéznek még a premiereken?
─ Igen, bár már ritkábban, mint kisgyermekkorukban. A lányom mennyasszony, saját családja van, a fiam dolgozik, de mindketten kíváncsiak a színházra is, rám is, és amikor idejük engedi, szívesen megnéznek egy-egy előadást.

Pál Attilát az Állami áruház című előadásban láthatja a közönség legközelebb október 12-én és 13-án.


Popovics Zsuzsanna