Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Állatfarm – ősbemutató a kolozsvári színházban

    2021. május 20.
    Hosszú idő után újra bemutató előadást láthat a Kolozsvári Állami Magyar Színház közönsége. George Orwell regénye nyomán készült Állatfarm című musical bemutatóját Puskás Zoltán rendezésében.

    A színház nagytermében május 21-én lesz George Orwell regénye nyomán készült Állatfarm című musical premierje Puskás Zoltán rendezésében. A kolozsvári ősbemutató szövegváltozatát Lénárd Róbert készítette, míg az előadás zenéjét Erős Ervin és Klemm Dávid szerezte.

    Puskás Zoltán harmadik alkalommal dolgozik a kolozsvári társulattal, korábban az Óz, a nagy varázsló és A dzsungel könyve című nagysikerű előadásokat állította színpadra.

    A vajdasági rendező a mostani darabválasztás kapcsán elmondta, hogy olyan művel akart dolgozni, amely a leginkább reflektál a jelenre: „Orwellnél a félelem megfogalmazása a legfontosabb, ezt szerettem volna kifejezni az előadásban is. A politikai eszközök nem sokat változnak, sok a hasonlóság az orwelli szövegből létrejött előadásban és a mostani pandémiás helyzetben.” Puskás Zoltán ugyanakkor megjegyezte, hogy az előadásban azt az ironikus humort részesíti előnyben, amely az életszerű helyzetekből fakad.

    Erős Ervin zeneszerző elmondása szerint izgalmas kihívás volt Klemm Dáviddal közösen eredeti zenét szerezni a kolozsvári előadáshoz. A huszonegy dalt felsorakoztató előadás zenei világában a musical és a rockopera műfaja ötvöződik: „Hangzásvilágában keményebb műről van szó. Hangszerelésben hozni kellett a lázadás hangulatát, de ott, ahol a dramaturgia megkövetelte eltértünk a lágyabb hangzás felé is.”

    Ledenják Andrea jelmeztervező az állatszereplők jelmezeit finom utalásokkal próbálta megteremteni, amelyek nem követik a klasszikus mintákat, de segítik a színészeket a Jakab Melinda által jegyzett intenzív koreográfiában.

    Az Állatfarm színpadi változatát és a dalszövegeket Lénárd Róbert írta, a zenét Klemm Dávid és Erős Ervin szerezte, rendezője Puskás Zoltán. Az előadás létrehozásban közreműködött továbbá, Jakab Melinda koreográfus, Ledenják Andrea jelmeztervező, Majoros Róbert fénytervező, valamint Horváth Zoltán korrepetitor.

    Az előadásban Viola Gábor, Fogarasi Alpár, Farkas Loránd, Buzási András, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Kicsid Gizella, Vindis Andrea, Balla Szabolcs, Pethő Anikó, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, Laczkó Vass Róbert, Kántor Melinda, Tőtszegi Zsuzsa, Román Eszter, Imre Éva, Varga Csilla, Marosán Csaba, Kali Andrea, Balázs Ádám, Ferencz Ádám, Gáspár-Barra Szilárd, Kerekes Ákos, Sárosi Áron, Lőrincz-Szabó Venczel, Magyari Gusztáv-Tivadar, ifj. Csiszér József, Dubovan Viktor, Nagy János, Szallos Norbert és Szőcs Szilárd látható.

    A produkció létrehozását Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap, támogatta.

    Kolozsvári színház
    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Interjúk

      A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig

      Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László.
      Lovas Ildikó
      2025. december 30.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu