Hírek
Az előadás a két nemzeti színház közötti szoros együttműködés részeként valósul meg, és ennek keretében a bukaresti társulat májusban a budapesti MITEM fesztiválon is vendégszerepel.
Ez a különleges előadás nem csupán a két ország kulturális kapcsolatainak erősítésére szolgál, hanem egy olyan nagyszabású művészeti esemény is, amely látványos színpadi megoldásokkal és kiemelkedő színészi teljesítményekkel vonzza a közönséget.
„Hatalmas jelentősége van annak, hogy a budapesti Nemzeti Színház előadása szerepel a bukaresti Nemzetiben, méghozzá egy olyan magyar klasszikussal, amely számunkra különleges jelentőséggel bír: a Bánk bán. A bukaresti és a budapesti Nemzeti között hosszú évek óta épül a kapcsolat, a bukarestiek már két alkalommal vendégszerepeltek a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, a MITEM-en, és idén is vendégeskednek a fesztivál rendezvénysorozatában. Nagy öröm számunkra, hogy a két intézmény és a két ország közötti hídnak most a másik pillére is megszületik a Bánk bán vendégjátékával” – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és az előadás rendezője.
A bukaresti "I. L. Caragiale" Nemzeti Színház (TNB) több mint 170 éves kulturális intézmény Romániában, az ország egyik leglátogatottabb színháza. A teátrum a főváros szívében, az Egyetem téren található, és célja, hogy kulturális agorává váljon, ahol a közönség aktívan részt vehet a kulturális életben.
A Nemzeti Színház társulata bízik abban, hogy a Bánk bán című magyar történelmi dráma előadásával sikerül elnyerni az I.L. Caragiale Teátrum román és magyar közönségének elismerését.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Liliána -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György






















