Miért fontos számodra a “gyermeki én” megőrzése?
Szerintem a hétéves korig tartó időszakban – amikor még nem gondoltuk meg százszor, mit és hogyan mondjunk, illetve nem hatott még ránk semmiféle szociális körülmény – teljesen szabadok és önazonosak vagyunk. Ahhoz, hogy teljességben tudjuk megélni a hétköznapjainkat, mindenképpen szükséges megőrizni valamennyit ebből a szabad, gyermeki önazonosságból. Számomra ez kiemelkedően fontos kérdés, nem véletlen, hogy van bennem némi tudatos infantilizmus. 

Mi ihletett téged a Világgá mentem című előadás színre vitelére?
Egy személyes élmény ihlette az előadást: tíz évvel ezelőtt megtaláltam egy régi felvételt saját magamról és a bátyámról, ahogy házról házra jártunk betlehemezni. A bátyám rajzolt bajusszal, minimális átéléssel mondta el a szövegét. Ellenben én – akkor három évesen – a leragasztott szemüvegemmel, selypítve olyan elképesztően gátlástalan életörömmel léteztem az életben és a színpadon is, hogy mikor felnőtt szemmel újranéztem a felvételeket, mind színészként, mind magánemberként azt kérdeztem magamtól: hol van ez a csoda; az a megkérdőjelezhetetlen életöröm és szabadsag, ami áradt a hároméves kori önmagamból? Ez az élmény nagy hatást gyakorolt rám, ezért úgy éreztem, hogy az ilyesfajta gyermeki szabadságról és szemléletről mindenképpen szeretnék egy előadást létrehozni.

Kizárólag a gyermekközönségnek szól az előadás?
Eredetileg felnőtteknek készült a darab, amelyet számos helyszínen volt már lehetőségem előadni: többek között Dunaújvárosban, Szolnokon, illetve Tatabányán, de elvittem a Várkert bazárba és a MÜPA-ba is. Ezt követően olyan visszajelzéseket kaptam, amelyek azt sugallták: talán érdemes lenne gyermekközönségnek is bemutatni. Amikor először szembesültem ezzel a felvetéssel, kissé megijedtem, de belevágtam és örömmel tapasztaltam, hogy gyermekek számára is értelmezhető az előadás. Számomra az a legkülönlegesebb élmény, amikor a szülők gyermekeikkel együtt nézik meg az előadást. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a darab értelmezésben milyen különbségek ütköznek ki a felnőttek és a gyermekek között.

Saját gyermeki éned is inspirált a karakter létrehozásakor?
Abszolút! Gyermekként bennem abszolút megvolt a “Világgá mentem” életérzés, amikor egy gyermek tényleg el szeretne indulni,  és elkezd kipakolni a szó szerinti és az átvitt értelemben is. Az előadás során egy nagy hátizsákot viselek, amelyből folyamatosan pakolom ki a kellékeket. Egy idő után válik csak világossá, hogy az egész  “világgá menetelnek” a szülők válása az oka. Mindezt természetesen igyekszem játékosan tálalni.

Hogy jött az ötlet, hogy kortárs gyermekverseken keresztül mutasd be a gyermeki lét örömeit, illetve nehézségeit?
Saját magam válogattam össze azokat az újhullámos gyermekverseket, amelyek játékosak, ezáltal gyermekek számára könnyen befogadhatóak. Nagyszerű magyar gyermekversköltőink vannak, akikkel szerintem érdemes minél hamarabb megismertetni a kicsiket. A kortárs művek által ráadásul tökéletesen tudom reprezentálni a klasszikus gyermeki csapongást. A versek játékossága picit tompít a történet drámaiságán, de a válás motívuma vissza-visszatér. A gyermekirodalomban időről időre felbukkannak gyermekeket érintő nehézségek is, ezekről szerintem érdemes és kell is beszélni.

Mit jelent számodra a gyermeki spontaneitás?
Már csupán a szakmai érintettség végett is gyakran foglalkozom a spontaneitásunk fontosságával. A diplomamunkámban a “Színész mint gyermek” felvetést elemeztem. Egy színész rengeteget tud tanulni a gyermeki spontaneitásból, sőt, már szinte elengedhetetlen, hogy megőrizze azt, ami valljuk be, nem egyszerű feladat. A szívemhez ezért is áll közel a mondás: “akit az istenek szeretnek, megtartják gyereknek.”