Hírek
A december 27-re meghirdetett Jelenetek egy házasságból előadás a Ruszt József Stúdió Színházban betegség miatt elmarad.
A megváltott jegyek 2020. január 2-tól visszaválthatók vagy későbbi előadásra érvényesíthetők.
Megértésüket köszönjük.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Máshoz nem értett, így lett A Nemzet Színésze
Szorgalom, alázat és páratlan humor jellemzi máig Szacsvay Lászlót, aki csaknem hatvan éve él hivatásának. A Katona alapító tagjával beszélgettünk, aki a teátrumban idén kezdte meg a 44. évadját. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Sasvári Sándor a Rock Színháztól a nemzetközi színpadokig
Sasvári Sándor a Rock Színházban és a nemzetközi színpadokon vált ismertté, országosan pedig a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepével tűnt ki. Jelen írásunkban pályájáról beszélgetünk. Zsigmond Lilian






















