Hírek

90 évvel ezelőtt, május 18-án született Erdélyben, Szatmárhegyen Páskándi Géza (1933. május 18. - 1995. május 19.) Kossuth-díjas, József Attila-díjas, Szép Ernő-díjas magyar író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Életművének megidézésére a Gózon Gyula Kamaraszínház Próbaút - Etűdök Páskándira címmel izgalmas színházi kísérletre vállalkozott. Végül három előadás született, melyben három rendező, 18 színész, három különböző látásmóddal kísérli meg felidézni Páskándi rendkívül gazdag, sokrétű gondolatvilágát.
Az első előadás a Becsület - Árulás - Önámítás címet viseli, rendezője Árkosi Árpád, szereplői pedig Haik Viktória, Kálid Artúr, Menszátor Héresz Attila, Stubnya Béla, Takács-Kiss Zsuzsanna és Turóczi Éva voltak. A harmadik, Karrier-Bukás-Hatalom gondolatkörben elmélkedő előadást Léner András állította színpadra Dóczy Péter, Kátai Kinga, Kovács Panka, Kocsis Gábor, Nagyváradi Erzsébet és Illés Dániel alkotó közreműködésével.
A második rész a Haza-Szerelem-Politika témakörben született meg Hajdú László rendezésében és Hermányi Mariann, Kisari Zalán, Kovács Vecei Fanni, Szurcsik Ádám, Sikó Koppány, valamint Szűcs Laura intenzív részvételével – ez az előadás meghívást kapott Páskándi Géza szülőhelyétől néhány kilométerre fekvő Szatmárnémetibe, ahol 2023. május 21-én és 22-én láthatja az érdeklődő közönség a helyi Iparosotthon elnevezésű kultúrcentrumban.
Páskándi Géza 90.-ik születésnapjához kapcsolódik egy másik ünnepélyes esemény is, melynek során 2023. május 25-én Babusa János Mindszenty-díjas szobrászművész Páskándit ábrázoló portrészobrát avatják fel a Budapesti Unitárius Egyházközség Nagy Ignác utca 2-4 alatti templomában. Az ünnepségen beszédet mond Elekes Botond, a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének főgondnoka, Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező, Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója. A szobrot leleplezi: Elekes Botond és Demeter Szilárd. Közreműködnek: Léner András rendező, valamint Hermányi Mariann, Menszátor Héresz Attila, Nagyváradi Erzsébet, Szűcs Laura, Kovács Vecei Fanni, valamint Sipos Imre színművészek. Az ünnepélyes avatást követően a szobrot Kriza János püspöki helynök áldja meg.
-
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György -
Művészek írták
Mitikusból kortársi
„Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – idézi a Nemzeti ajánlója a rendezőt. Avtandil Varszimasvili a grúz színházi élet egyéni hangú figurája, a Tbiliszi Gribojedov társulat vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. -
Beszámolók
Szabadságról és szerelemről énekel az Arénában Bródy János
Utoljára 70. születésnapján adott koncertet Bródy János a Papp László Budapest Arénában. Azóta az életműve tovább gyarapodott újabb lemezzel, a rajongói száma is nőtt – dalai apáról fiúra szállnak – így hát nincs abban semmi meglepő, hogy november 12-én újra színpadra lép az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén. Kiss Péter