Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Gyukár Tibor, Szinetár Dóra 2017. december 17., vasárnap
spacer
Interjúk
Interjúk
A hét arca
Határtalanul
Ismeretlen ismerősök
A nemzet erdélyi színészei
Művészek írták
Beszámolók
Édesapja pilótának szánta, ő maga gyerekként archeológusnak készült, s aztán a karnagyi pálya és az opera között kellett választania. De Fokanov Anatolijt az éneklés, a színpad tette - s teszi ma is, sok évtizede - igazán boldoggá.
spacer
Nyár elején mérföldkőhöz ért a Centrál Színház: a Főváros végre meghozta a régóta várt döntést és eladta a színházat üzemeltető nonprofit kft-t Puskás Tamás igazgatónak. Az évadkezdés kapcsán erről, illetve az idei tervekről beszélgettünk.
spacer
Nemcsak az éneklés, hanem a tanítás szeretetét is igyekszik átadni növendékeinek Kertesi Ingrid, aki sok éve foglalkozik kollégákkal, fiatalokkal, s hat esztendeje a Zeneakadémia adjunktusa. Mindig örömmel lép fel pódiumra a Liszt Ferenc téri épületben, ahol a szeptember 20-i hangversenyen Pavarottira emlékeznek, s a koloratúrszoprán mellett növendékének, Sárközi Xéniának, valamint Haja Zsoltnak az Inventum Dei Vonóskvintettnek, s az est karmesterének és zongorakísérőjének, Ács Jánosnak tapsolhat a közönség.
<< < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 ... > >>
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a