Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Lukácsi József, Zombori Katalin 2017. október 20., péntek
spacer
Színházi hírek
Legfrissebb híreink
New Yorkban mutatják be a Toys című előadást
A kolozsvári színház az Országos Színházi Fesztiválon vendégszerepel
Carnations and Roses – a GGTánc Eger bemutatójával kezdődik az idei Táncfesztivál
Leonce és Léna
Egy helyett két akadálymentesített Csárdáskirálynő előadást tartunk!
Állva tapsolnak a nézők a Csárdáskirálynő előadásain!


Képes hírek
Eötvös Péter az Operában
Kokan Mladenović Temesváron rendez
Vígnap 2011
Eszenyi Enikő köszöntése
Helmuth Stürmer
Ruttkai Éva-emlékdíj 2008
Eszenyi Enikő a Vígszínház igazgatója
Könyvbemutatók Kolozsváron
2017. szeptember 21.
A halottember - legjobb új magyar dráma

Bérczes László laudációja

Én ragaszkodtam ehhez a novellához. Mármint A halottemberhez, ami a Házasságon innen és túl című kötetben, kakukktojásként megjelent. Igen, kakukktojásként, mert hangütése, témája, nyelvezete elütött a többitől. Azoktól, amiket már várunk egy-egy új Háy-kötet megjelenésekor, mert ismerős a hang, és mert annyira szeretjük. (Zárójel: természetesen nem beszélhetek mindenki nevében, de fontosnak tartom rögzíteni, hogy Háy János kivételesen népszerű, használom a szót: populáris, szóval őt olvassák, nemcsak hivatkoznak rá, miközben és annak ellenére és éppen azért: a legigényesebb irodalmat műveli, hogy konkrétabb legyek: szorgalmasan, mívesen, a magyar irodalom legerősebb hagyományaiba kapaszkodva és azokat megújítva, szívközépről.)

Én ragaszkodtam hozzá. Megtehettem. (Itt is egy zárójel: nagyképűen hangzott ez most, de tényleg megtehettem. Színházi és nem színházi életem legfontosabb találkozásai közé tartozik barátságom Jánossal, ennek része az, hogy darabot írt nekem, nekünk, hogy másik barátomat, Mucsi Zolit ne feledjem.)

Megtehettem azért is, mert tudhattam, János ebből a szövegből már évek óta drámát akart írni, de egy-egy másirányú „megrendelés” eltérítette ettől. Meg mert ő is tudta, s ezért tologatta: ez a bizonyos nagy fa és a fejsze találkozása lesz majd. Aztán megegyeztünk, 2016 nyárelején megkaptam-megkaptuk a szöveget. Az első olvasás úgymond csak a megrendítő élmény volt. Ahogy mondani szoktuk: beszakadt az asztalom. De elsőre csak faltam a betűket, termeltem be az oldalakat, a kivételezettség hiú falánkságával és a katarzis gyönyörűségével azt éltem meg, hogy én olvasom először az elmúlt évtizedek legszebb magyar színházi szövegét. Aztán felébredve, és a darabjaira hullott asztalra tekintve természetesen rámtört-elborított a kétségbeesés. Ezt nekem-nekünk kell méltóképpen színpadra tennünk.

Én ragaszkodtam ehhez a novellához, mert tudtam, hogy János számára is igazi kihívást hordoz majd az írás: ez nem a kocsmai hősök, Rákjanik, Bandalajosok, Herdapityuk istenhiányos, végtelen magánya, ez nem a vidékről fővárosba kerülő, önpusztító férfiak zuhanásban végződő kálváriája, benne például Pityubácsi…, a Gyerek vagy a Nehéz kisszerű öncsalásukban is tragikus alakjaival, és ez nem a férfiak és nők piti játszmáiban felemésztődő életek sivár-mulatságos önámító életvonszolása a Háromszögektől a Mélygarázsig… Mindaz, aminek nagyszerű művek sorát köszönhetjük, de amit immár anyanyelvi szinten beszélve bármikor újrateremteni tud Háy.

Nem, ez más: ez egy bármikori asszonyi élet - háborúval, élve betemetett végtelen várakozással, aztán elkerülhetetlen halállal. Mondjuk ki: végzetes, mégis felfoghatatlan gyilkossággal. Görög tragédia, Arany János-i ballada, Móriczi Zsigmond-i, Németh László-i kietlen-kegyetlen asszonyi sorstörténet. Mindeközben minden porcikájában a Háy János-i életmű nyelvteremtő, finom humorral és kíméletlen őszinteséggel megfogalmazott egyik csúcspontja. Hogy az ő szavát használjam: originális. Akár egy népdal.

Ha már én ragaszkodtam ehhez a novellához, akkor legyen enyém is az a halálfélelemmel megsúlyozott szorongás és pánik, amivel a szerző annak idején az előtte fehérlő, üres papírlapra avagy monitorra nézhetett: elkezdtük hát a próbákat, és nem túlzás: nem volt nap, amikor nem akartam feladni. Aztán 2016 októberében megvolt a bemutató, erről többet, egy későbbi kivételtől eltekintve, itt nem illendő szólni.

Szólni arról a szövegről kell, ami, számomra nem kérdés, joggal kapja meg most a dramaturgoktól az Évad Drámája címet. Szólni arról a paradoxonról kell, amiben Háynál minden mindig egyszerre van. Közhelyes általánosítással kezdve: tragédia és komédia, méltóságtól pompázó nagyság és mocsokban fetrengő semmirevalóság. A paradoxonról, mely a véletlenek folyamatos rugalmasságát és a törvények állandó merevségét egyszerre felmutatja. Ebbe a kalodába bújva-zárva éli kötött-szabad életét egy Anna nevű asszony s Annuska nevű leánya. A halott-eltemetett férjet zárja ki szívéből az egyik, a vonatról integető, tintaceruzával ormótlan betűit formázó, szeretett apát őrzi örökre szívében a másik. Ők, Annák, akik ketten egyek. A semmiből megérkező, a jelenbe ártatlan-otrombán belépő Halottembert öleli az egyik - öli meg irtózva a másik. Öl-ölel – káprázatos a magyar nyelv.

Ez a káprázat ragyog fel abban a feloldhatatlan ellentmondásban, amiben mi, kicsi kompromisszumokkal holnapba átcsúszók és mások sorsa felett ítélkezők találkozunk valakivel, aki felmutatja, mi az, hogy magától értetődő, megkérdőjelezhetetlen hűség. Hogy aztán éppen az asszony hűsége ahhoz az egykori, szeretett emberhez mozdítsa kezét és tolja a párna alá, hogy előkerüljön a kés. Éppen hűsége ahhoz a valahai emberhez adja az erőt, hogy szúrni tudjon. Egyenesen, szívközépbe.

Kötött, teremtett nyelv és történet egyfelől, végtelen értelmezési tér másfelől: konkrét háborús mesét olvasunk, miközben sokezer éves alapkérdéssel szembesülünk háborútól függetlenül: beléphetünk-e kétszer ugyanabba a folyóba akkor, amikor kérdéses, ugyanazok vagyunk-e, mint voltunk, és ugyanaz-e a folyó, mint volt.

Háy mondatai vezetnek bennünket azon az úton, melyen megszeretjük ezt a tiszta, őszinte, hűséges és becsületes asszonyt, hogy aztán mint gyilkosra nézzünk rá. Majd becsukjuk a példányt, elhagyjuk a nézőteret, és egyetlen dologban lehetünk biztosak: nem tudjuk, hogyan kell élni. Mert nincs kell, csak élet van. Az az egy, amit élünk.

Utóirat 1.

A dramaturgok most egy dráma szövegéről szavaztak. Nem tudhatom, látta-e bármelyikük is a Szkéné Színházban játszott előadást, nem is volt dolga ez. De itt, ezen a helyen, ahol nagyszerű színészek megérdemelt díjaikat veszik át, kötelességem elmondani, hogy ha egy cseppet is sikerült felmutatnunk ezt a kivételes szöveget, és tudom, sikerült, abban meghatározó szerepe van egy nagy színésznőnek: Mészáros Sárának.

Utóirat 2.

Merevség és rugalmasság ellentmondásosságához még a következőt fűzöm: Háy János az a fajta drámaíró, aki nagy gonddal, törődéssel és szigorral megírja művét, kirakja a pontot, átadja a példányt – és okvetetlenkedő szerzőként tovább nem zavarog a próbákon, igaz, arra sem vehető rá, hogy a próbafolyamat idején szövegén lényegi változtatásokat tegyen. Hol igényesnek, hol macerásnak mondjuk az ilyen úgynevezett „élő szerzőt”.

És akkor itt egy szöveg, melynek makulátlan szépsége még a legbátrabb átírót is visszatartja, miközben az író sem a szereplők számát, sem a dialógusok mennyiségét nem határozza meg: játszhatjuk monodrámának, két-vagy háromszereplős családi drámának, sokszereplős nagyszínpadi műnek… Bárhogy dönthetünk, mert a döntés a miénk. Ha rajtam múlna, odaadnám az eredeti példányt egy rendező-osztálynak. Megláthatnánk, ahány rendező, annyi szövegváltozat. De ha értő kézzel nyúlnak hozzá, mindegyik szövegváltozat külön-külön is az Évad Drámája.

Bérczes László laudációja elhangzott a 38. Színikritikusok díjátadóján
2017. szeptember 21., Bábszínház

 

spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a