Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Simon András, Sztarenki Pál, Györfi Attila, Ari Nagy Barbara 2017. december 15., péntek
spacer
Budaörsi Latinovits Színház
Budaörsi Játékszín
spacer
spacer
spacer
Híreink
Előadások
Műsor
Képgaléria
Írások
Igazgatóság
Társulat
2017. április 24.
Remek munka - az Álarcosbálról jelent meg írás

Legújabb bemutatónkról, az Álarcosbálról a Budaörsi Infóban jelent meg beszámoló.

Az oroszok már a Budaörsi Latinovits Színházban vannak! – forgathatnánk ki Sinkovits Imre szállóigévé vált mondatát a Tizedes meg a többiekből (1965) azon élménynek a hatására, ami április 21-én a budaörsi színház legújabb műsorának premierjén történt.

Ugyanis sikerült az igencsak sokoldalú, de fiatalon elhunyt művész, cári orosz Mihail Lermontov (Михаил Лермонтов, 1814-1841) Álarcosbál című tragédiáját letagadhatatlanul aktuálpolitikai gúnyába bújtatni egy Putyin arcképpel dekorált jelenlegi orosz zászló központba helyezésével, erre a zászlóra való szöveges kiszólásokkal és gesztusokkal, na meg bizonyos dalbetétekkel („I don’t hug Putin”). Ezek után természetesen lehet szép szavakkal oldalra sasszézni, mint ahogy eddig történt a kérdés feltevésekor, vagy olyan kitérő válaszokat adni, miszerint ez nem szándékos, és egyáltalán nem aktuálpolitika, de innentől kezdve már minden tagadás egyszerre önváddá alakul át, ugyanis a Napnál világosabb a napjaink magyar bel- és külpolitikai aktualitásokra való nyílt utalás, még ha ironikus szinten is.

De ez egyáltalán nem hátrány, sőt, éppen hogy dicséretes! Mióta létezik színház, mindig is a közösségeket érintő jelenségekre, így tehát a politikára is reflektál. Amikor az antik görögök elkezdték ezt a fajta művészeti ágat kidolgozni, a napi politikai tartalom azonnal felütötte a fejét a komédiában, ahol a legnagyobbak, főleg Arisztophanész nem volt rest az előadáson ülő potentátokat kifigurázni sem.

A művészek köztudottan érzékenyek, és a színház világa erős tömegvonzást fejt ki az ilyen szenzitív és kreatív személyekre, legyen az mondjuk kisegítő alkalmazott, súgó, rendező, és persze maguk a színészek. Alapvető színházi funkció, hogy a művészeti nyelven és egyéb kommunikációs csatornákon keresztül átszűrjék magukon a jelent. Ezért lehetséges, hogy az eredetileg a cári feudalizmusban játszódó Álarcosbál történetét a jelen tárgyi viszonyaira adaptálták, videojátékkal, hűtőszekrénnyel, játékautomatával és persze az igencsak merész Putyin-zászlóval. De ez nem jön át éppen tökéletesen, hiszen az enteriőr és a jelmezek a mai balkáni és tipikus kelet-európai zűrös, alvilági hangulatot varázsolják elő, amihez cseppet sem illik a magasztos irodalmi nyelvezet és a mélyenszántó gondolatok kifinomult vitája. A gengszterfilmekből ismert kokaincsík szippantás alatt igencsak különösen bizarr a rímekben való társalgás, vagy akár pisztollyal való fenyegetőzés közben.

Fotó: Borovi Dániel

A dráma egyik fontos cselekményszála a szerencse- és a hazárdjáték, tehát magától értetődő lehetett a dramaturg és a rendező részéről, hogy az ilyen tiltott, de annál inkább virágzó, bűnözői szubkultúrát válassza homlokzatnak. Kérdés már csupán az, hogyan tehettek szert nyerőgépre hazánkban, ahol azok koncesszióját egy közismerten a kormányhoz köthető megbízott kizárólagosan birtokol? És miért nem került dísznek a masinára egy akváriumi hörcsög? – csakhogy aktuálpolitizáljon egy keveset a kritikus is, persze szigorúan csak ironizálva…

Kiemelten érdemes szólani a színpadi elrendezésről. A Latinovitsban nem újdonság, hogy gyakran variálnak, talán ezzel is kompenzálva a nem éppen nagy színháztermet és hogy új, szokatlan élményeket nyújtsanak a nézőknek. Ültünk már egy épített kifutó körül, emeletesen magán a színpadon, kis csoportokban, nagy csoportokban, most pedig a bejárati ajtókkal szemben. Mivel szinte már minden lehetőség ki lett használva, lehetséges elképzelés, hogy a közeljövőben a tériszonyosok kellemetlen helyzetben fogják magukat találni, mert már csak a plafon és maga a légtér nem lett még kiaknázva ez ügyben, és az eddigi munkáikból következtetve egyáltalán nem lenne képtelenség ennek az igencsak ötletes és leleményes színházi csapatnak kivitelezni mondjuk a függő zsöllyéket.

Maga a produkció igencsak élvezetes, kortól, nemtől és kulturális batyutól függetlenül, tehát nem szükséges bármilyen előismerettel rendelkezni ahhoz, hogy az előadás varázsa magával ragadjon, amiben nem kis szerep jut a kiváló színészi játéknak.

Fiatal szereplőgárda alkotja a teljes színészcsokrot, a budaörsi társulat (be)érett tagjai talán a karakterek jellege miatt kimaradtak ebből a drámából, vélhetően ezért remekeltek a fiatalok, a hozzájuk közelebbi életmód és közösség hatására egymásból facsarják ki a legjobbat. Persze egyetlen okot egy nagy, komplex jelenség leírására felhozni elemzési hiba; több van itt annál, hogy a fiatalok egymás közt, egyenrangúan, kötelező tiszteletadás és etikett-protokoll kényszerektől mentesen sokkal felszabadultabbak és magabiztosabbak.

Ezek a néhai színészpalánták, név szerint: Böröndi Bence, Ódor Kristóf, Páder Petra, immár becsületes színművészekké csiszolódtak, előadásról előadásra elveszítve így a gyári sallangot. Ugyan a budaörsi színpadon most mint ’emvés’ (művészvendég) szerepelt Sztarenki Dóra, de illik kiemelni a premieren nyújtott alakítását, a „több oldalnyi” hosszúra nyúló tragikus jelenetében mintha angyal szállt volna át a nézők felett, olyannyira halálos csönd ült közéjük, ezt nem más okozta, mint eme fiatal tehetség vérprofi alakítása; gyönyörű kadáver is vált belőle.

Ugyan hosszú előadásra kell felkészülni, mivel a műsor 110 perce alatt nincs felvonásköz, a figyelem éberségét ügyesen szinten tartja, néha felkorbácsolják táncjelenetek és a zajos muzsika. Budaörsön szokatlannak tűnik, de éppen ezért az újdonság erejével hat a diegetikus hangok és zene használata, vagyis nem a hangulatfestő, hanem a cselekmény részét képezők. A nóvum-érzés fő kiváltója a darab rendezője, Pelsőczy Réka, aki először varázsolt a budaörsi színpadon művészetet (és ezúton gratulálunk neki a március 15-én neki ítélt Jászai Mari-díjához!).

Tehát az Álarcosbál egy remek munkává sikerült, hála a színházi dolgozók kreativitásnak, a színészi játéknak és persze a rendezésnek; annak ellenére, hogy nem egy világrengető iromány se tartalmában, se formájában, habár 21 évesen olyanokat csakis a legtehetségesebbek tudnak alkotni.

Fotó: Borovi Dániel
Tapsrend az előadás után

Lermontov az orosz irodalom aranykorának egyik gyöngyszeme Puskinnal együtt, akivel viszont azonos sorsban is részesült: fiatalon párbajhalál. Mindössze öt drámát írt (miközben munkássága a verseiről híres, de festett is, és van egy regénye), de az Álarcosbál (Mаскарад) csak halála után jelent meg 1842-ben, mivel megalkotása (1835) után rendre visszadobta a cári cenzúra, legfőképpen a nyers vége miatt. Központi eleme a szerelem egyik káros mellékhatása, a kóros féltékenység, így sokszor nevezik az orosz Othello-nak is külföldön. De ez más, ez „orosz-módi”, amit sikerült egy-az-egyben reprezentálni úgy, hogy közben élcesen cseng rajta az aktuálpolitika. Végül is, a medve nem éppen egy kecses állat…

Eredeti orosz nyelven verses dráma az Álarcosbál műfaja, ez Áprily Lajos fordításában kevésbé érződik, de így is túl magas nyelvi regiszterben zajlanak a párbeszédek egy ilyen alvilági miliőben, amelyben a rímek párviadala éppen annyira hiteltelenséget áraszt olykor, mint az arisztokraták jelenléte. De ezeket csak a kákán is csomót keresők veszik észre, éppen innen e sorok szerzőjének az „ál”-neve.

Mihail Lermontov: Álarcosbál

Rendező: Pelsőczy Réka

Következő előadás: május 7. vasárnap 19:00

Az előadás adatlapja

Online jegyvásárlás

Mómosz
Forrás: http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2017/04/23/szinhazi-kritika-alarcosbal-a-budaorsi-latinovits-szinhazban/
spacer
spacer
spacer
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a