Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Rajna Mária, Mészáros Tamás 2017. augusztus 16., szerda
spacer
Budaörsi Latinovits Színház
Budaörsi Játékszín
spacer
spacer
spacer
Híreink
Előadások
Műsor
Képgaléria
Írások
Igazgatóság
Társulat
2017. április 24.
Remek munka - az Álarcosbálról jelent meg írás

Legújabb bemutatónkról, az Álarcosbálról a Budaörsi Infóban jelent meg beszámoló.

Az oroszok már a Budaörsi Latinovits Színházban vannak! – forgathatnánk ki Sinkovits Imre szállóigévé vált mondatát a Tizedes meg a többiekből (1965) azon élménynek a hatására, ami április 21-én a budaörsi színház legújabb műsorának premierjén történt.

Ugyanis sikerült az igencsak sokoldalú, de fiatalon elhunyt művész, cári orosz Mihail Lermontov (Михаил Лермонтов, 1814-1841) Álarcosbál című tragédiáját letagadhatatlanul aktuálpolitikai gúnyába bújtatni egy Putyin arcképpel dekorált jelenlegi orosz zászló központba helyezésével, erre a zászlóra való szöveges kiszólásokkal és gesztusokkal, na meg bizonyos dalbetétekkel („I don’t hug Putin”). Ezek után természetesen lehet szép szavakkal oldalra sasszézni, mint ahogy eddig történt a kérdés feltevésekor, vagy olyan kitérő válaszokat adni, miszerint ez nem szándékos, és egyáltalán nem aktuálpolitika, de innentől kezdve már minden tagadás egyszerre önváddá alakul át, ugyanis a Napnál világosabb a napjaink magyar bel- és külpolitikai aktualitásokra való nyílt utalás, még ha ironikus szinten is.

De ez egyáltalán nem hátrány, sőt, éppen hogy dicséretes! Mióta létezik színház, mindig is a közösségeket érintő jelenségekre, így tehát a politikára is reflektál. Amikor az antik görögök elkezdték ezt a fajta művészeti ágat kidolgozni, a napi politikai tartalom azonnal felütötte a fejét a komédiában, ahol a legnagyobbak, főleg Arisztophanész nem volt rest az előadáson ülő potentátokat kifigurázni sem.

A művészek köztudottan érzékenyek, és a színház világa erős tömegvonzást fejt ki az ilyen szenzitív és kreatív személyekre, legyen az mondjuk kisegítő alkalmazott, súgó, rendező, és persze maguk a színészek. Alapvető színházi funkció, hogy a művészeti nyelven és egyéb kommunikációs csatornákon keresztül átszűrjék magukon a jelent. Ezért lehetséges, hogy az eredetileg a cári feudalizmusban játszódó Álarcosbál történetét a jelen tárgyi viszonyaira adaptálták, videojátékkal, hűtőszekrénnyel, játékautomatával és persze az igencsak merész Putyin-zászlóval. De ez nem jön át éppen tökéletesen, hiszen az enteriőr és a jelmezek a mai balkáni és tipikus kelet-európai zűrös, alvilági hangulatot varázsolják elő, amihez cseppet sem illik a magasztos irodalmi nyelvezet és a mélyenszántó gondolatok kifinomult vitája. A gengszterfilmekből ismert kokaincsík szippantás alatt igencsak különösen bizarr a rímekben való társalgás, vagy akár pisztollyal való fenyegetőzés közben.

Fotó: Borovi Dániel

A dráma egyik fontos cselekményszála a szerencse- és a hazárdjáték, tehát magától értetődő lehetett a dramaturg és a rendező részéről, hogy az ilyen tiltott, de annál inkább virágzó, bűnözői szubkultúrát válassza homlokzatnak. Kérdés már csupán az, hogyan tehettek szert nyerőgépre hazánkban, ahol azok koncesszióját egy közismerten a kormányhoz köthető megbízott kizárólagosan birtokol? És miért nem került dísznek a masinára egy akváriumi hörcsög? – csakhogy aktuálpolitizáljon egy keveset a kritikus is, persze szigorúan csak ironizálva…

Kiemelten érdemes szólani a színpadi elrendezésről. A Latinovitsban nem újdonság, hogy gyakran variálnak, talán ezzel is kompenzálva a nem éppen nagy színháztermet és hogy új, szokatlan élményeket nyújtsanak a nézőknek. Ültünk már egy épített kifutó körül, emeletesen magán a színpadon, kis csoportokban, nagy csoportokban, most pedig a bejárati ajtókkal szemben. Mivel szinte már minden lehetőség ki lett használva, lehetséges elképzelés, hogy a közeljövőben a tériszonyosok kellemetlen helyzetben fogják magukat találni, mert már csak a plafon és maga a légtér nem lett még kiaknázva ez ügyben, és az eddigi munkáikból következtetve egyáltalán nem lenne képtelenség ennek az igencsak ötletes és leleményes színházi csapatnak kivitelezni mondjuk a függő zsöllyéket.

Maga a produkció igencsak élvezetes, kortól, nemtől és kulturális batyutól függetlenül, tehát nem szükséges bármilyen előismerettel rendelkezni ahhoz, hogy az előadás varázsa magával ragadjon, amiben nem kis szerep jut a kiváló színészi játéknak.

Fiatal szereplőgárda alkotja a teljes színészcsokrot, a budaörsi társulat (be)érett tagjai talán a karakterek jellege miatt kimaradtak ebből a drámából, vélhetően ezért remekeltek a fiatalok, a hozzájuk közelebbi életmód és közösség hatására egymásból facsarják ki a legjobbat. Persze egyetlen okot egy nagy, komplex jelenség leírására felhozni elemzési hiba; több van itt annál, hogy a fiatalok egymás közt, egyenrangúan, kötelező tiszteletadás és etikett-protokoll kényszerektől mentesen sokkal felszabadultabbak és magabiztosabbak.

Ezek a néhai színészpalánták, név szerint: Böröndi Bence, Ódor Kristóf, Páder Petra, immár becsületes színművészekké csiszolódtak, előadásról előadásra elveszítve így a gyári sallangot. Ugyan a budaörsi színpadon most mint ’emvés’ (művészvendég) szerepelt Sztarenki Dóra, de illik kiemelni a premieren nyújtott alakítását, a „több oldalnyi” hosszúra nyúló tragikus jelenetében mintha angyal szállt volna át a nézők felett, olyannyira halálos csönd ült közéjük, ezt nem más okozta, mint eme fiatal tehetség vérprofi alakítása; gyönyörű kadáver is vált belőle.

Ugyan hosszú előadásra kell felkészülni, mivel a műsor 110 perce alatt nincs felvonásköz, a figyelem éberségét ügyesen szinten tartja, néha felkorbácsolják táncjelenetek és a zajos muzsika. Budaörsön szokatlannak tűnik, de éppen ezért az újdonság erejével hat a diegetikus hangok és zene használata, vagyis nem a hangulatfestő, hanem a cselekmény részét képezők. A nóvum-érzés fő kiváltója a darab rendezője, Pelsőczy Réka, aki először varázsolt a budaörsi színpadon művészetet (és ezúton gratulálunk neki a március 15-én neki ítélt Jászai Mari-díjához!).

Tehát az Álarcosbál egy remek munkává sikerült, hála a színházi dolgozók kreativitásnak, a színészi játéknak és persze a rendezésnek; annak ellenére, hogy nem egy világrengető iromány se tartalmában, se formájában, habár 21 évesen olyanokat csakis a legtehetségesebbek tudnak alkotni.

Fotó: Borovi Dániel
Tapsrend az előadás után

Lermontov az orosz irodalom aranykorának egyik gyöngyszeme Puskinnal együtt, akivel viszont azonos sorsban is részesült: fiatalon párbajhalál. Mindössze öt drámát írt (miközben munkássága a verseiről híres, de festett is, és van egy regénye), de az Álarcosbál (Mаскарад) csak halála után jelent meg 1842-ben, mivel megalkotása (1835) után rendre visszadobta a cári cenzúra, legfőképpen a nyers vége miatt. Központi eleme a szerelem egyik káros mellékhatása, a kóros féltékenység, így sokszor nevezik az orosz Othello-nak is külföldön. De ez más, ez „orosz-módi”, amit sikerült egy-az-egyben reprezentálni úgy, hogy közben élcesen cseng rajta az aktuálpolitika. Végül is, a medve nem éppen egy kecses állat…

Eredeti orosz nyelven verses dráma az Álarcosbál műfaja, ez Áprily Lajos fordításában kevésbé érződik, de így is túl magas nyelvi regiszterben zajlanak a párbeszédek egy ilyen alvilági miliőben, amelyben a rímek párviadala éppen annyira hiteltelenséget áraszt olykor, mint az arisztokraták jelenléte. De ezeket csak a kákán is csomót keresők veszik észre, éppen innen e sorok szerzőjének az „ál”-neve.

Mihail Lermontov: Álarcosbál

Rendező: Pelsőczy Réka

Következő előadás: május 7. vasárnap 19:00

Az előadás adatlapja

Online jegyvásárlás

Mómosz
Forrás: http://www.budaorsiinfo.hu/blog/2017/04/23/szinhazi-kritika-alarcosbal-a-budaorsi-latinovits-szinhazban/
spacer
spacer
spacer
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a