Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Juhász Judit, Juhász Judit, Tatár Gabriella, Kálid Artúr, Horváth László 2018. augusztus 14., kedd
spacer
Radnóti Színház
Híreink
Előadások
Műsor
Képgaléria
Írások
Igazgatóság
Radnóti Színház
spacer
Henrik Ibsen
Fordító: Kúnos László
spacer
spacer
Képgaléria: Előadás
Szereposztás
Halvard Solness, építőmester:Bálint András
Aline Solness, felesége:Kováts Adél
Herdal, háziorvos:Csankó Zoltán
Knut Brovik, volt építész, most Solness asszisztense:Keres Emil
Ragnar Brovik, fia, rajzoló:Adorjáni Bálint
Kaja Fosli, unokahúga, könyvelő:Szávai Viktória
Hilda Wangel:Marjai Virág
Rendező: Kiss Csaba
Díszlettervező: Zeke Edit
Jelmeztervező: Zeke Edit
Dramaturg: Kovács Krisztina
Fordító: Kúnos László
A rendező munkatársa: Őri Rózsa
Bemutató:2008. 12. 21.
Előadás ismertető
Solness egy norvég kisváros sikeres és megbecsült építésze, de lelkét becsvágy, gőg, bűntudat és félelem gyötri. A korosodó férfi építészként retteg a fiatalok előretörésétől, férjként pedig fuldoklik boldogtalan és gyermektelen házasságának fájdalmas emlékeitől. Ám Solness kap egy utolsó esélyt, hogy változtasson az életén. Egy őszi este váratlanul betoppan az otthonába egy fiatal lány, Hilde Wangel, aki azért jött, hogy egy régi ígéretet számon kérjen az építészen. Solness tíz éve könnyelműen csókot adott és közös királyságot ígért a lánynak, aki most ott áll a küszöbén, de már nem elég neki az ígéret, ő tetteket akar. Hatására Solness másként kezd gondolkodni, és megkísérli a lehetetlent… Henrik Ibsen hosszú alkotói pályájának végéhez közel, 1892-ben írta a Solness építőmestert, mely pszichológiai, szimbolista drámáinak sorába tartozik. Ez a dráma rejtélyes, talányos mű, mely látszólag betartja a realista színházi hagyományhoz tartozó konvenciókat, de szövege minduntalan szétfeszíti a klasszikus kereteket. A Solness építőmester ősbemutatója 1892. december 7-én volt a londoni Haymarket-Theaterben. A közönség értetlenül, fanyalogva fogadta az előadást, csakúgy, mint az egy évvel későbbi, Trafalgar Square Theater-beli bemutatót. A siker elmaradt. Az Evening News and Post kritikusa ezt írta kritikájában: „A főbolond Halvard Solness, építési vállalkozó, aki szülővárosa legjobb szerződéseivel a markában, abszolút monopolhelyzetben van. (…) Hősünk valójában gyáva, szédülési rohamok gyötrik, s életében még csak egyszer merészkedett tisztes távolságra a földtől. Hiúságtól vezérelve mégis enged Hilde biztatásának: felmászik a toronyra, ráhelyezi a koszorút, majd jó száz métert bukfencezik lefelé, és rendesen halálra zúzza magát, befejezve ezzel a darabot, s persze a munkát. (…) Legutóbbi darabjával Ibsen bebizonyította, hogy nagy ember. Elvégre csak egy nagy ember bírhat rá egy értelmes színészt és színésznőt arra, hogy egy ilyen értelmetlen, zagyva, teljesen bárgyú darabban fellépjen.\" Eltelt néhány év, mire a kortársak felismerték Ibsen zsenialitását és a dráma szenvedélyes erejét. A siker bár késett, de nem maradt el. A Solness építőmestert magyarul először a Thália Társaság mutatta be, 1905-ben. A dráma hazai sikerét igazolják Kosztolányi Dezső 1924-ben írt lelkes sorai, melyet egy vendégjáték hatására vetett papírra: „Ibsen lelki rajzai, az egyéniség drámái örökre megőrzik a dionüszoszi költőt. Mindenekelőtt a Solness, melynek minden sora eleven valóság. Micsoda pompája a jelképeknek, micsoda művészete az utolsó párbeszédeknek, melyekre ma is kigyulladunk és fázunk.\" Elküldött levelek A hatvanas éveit taposó Ibsen 1889-ben, egy tiroli nyaralóhelyen ismerkedett meg Emília Bardachhal, a tizennyolc esztendős bécsi lánnyal, aki anyjával nyaralt Tirolban. Három hétig voltak együtt, s ezután sose látták egymást többé. Búcsúzáskor az író a következő sort írta a lány emlékkönyvébe 1889. szeptember 20-án: „Nagy, fájó öröm az elérhetetlenért küzdeni.\" Ibsen ezután 12 levelet küldött Emíliának, s a lány válaszolt neki. Ibsen felesége mindvégig tagadta férje kalandjának komolyságát, és talán a nagy író és a fiatal lány egymás iránt érzett vonzalma fájdalmas titok marad, de az író halála után megjelent levelezésük, és Emília naplójának több részlete. Ezekből tudjuk, hogy ez a szerelem csak plátói és beteljesületlen volt. Ibsen évekkel később keserűen a következőket írja Emíliáról: „nem kellettem neki, de én egy művembe felvettem. Ő aztán mással vigasztalódott.\" A mű – amiben Emília alakját megörökíti – a Solness építőmester. Emília Hilde Wangelként tör be a korosodó építész életébe, hogy fiatalságával felforgassa azt. Ibsen 120 évvel ezelőtt írt leveleiben mintha Solness beszélne Hilde Wangelhez: 1889. október 15. Nyári emlékeimet nem tudom elnyomni. Nem is akarom. (…) Vajon ostobaság volt-e vagy bolondság, hogy találkoztunk? Vagy ostobaság is, bolondság is? Vagy egyik sem? Azt hiszem, mégis az utóbbi lesz igaz. 1889. november 19. Csaknem egész nap az íróasztalnál ülök. Csak este járok ki egy kicsit. Álmodom, emlékezem és írok tovább. Írni oly szép; de a valóság néha még sokkal szebb lehet. 1889. december 22. Mint egy kedves nyári jelenséget ismertem meg önt, kedves hercegnőm; mint a lepkék és szabadon növő virágok évszakának egy alakját. Hogy szeretném téli környezetében viszontlátni! 1889. december 30. Szép, bájos, a megszólalásig hű képe leírhatatlan örömet okozott nekem. Köszönöm – ezerszer és tiszta szívemből. (…) Nőm örömmel vette az ön barátságos karácsonyi levelezőlapját. Remélhetőleg később majd ő maga fogja megköszönni. Mostanában nem érzi magát egészen jól. (…) Fogadja legbensőbb szerencsekívánatomat az új esztendőben. A kedves mamát szintén üdvözlöm. 1890. február 6. Lelkiismereti kérdésnek tartom, hogy önnel a levelezést megszüntessem vagy legalább is korlátozzam. Egyelőre minél kevesebbet foglalkozzék velem. Önnek fiatal éveiben más feladatok után kell néznie, más hangulatoknak kell magát átadnia. És én – már megmondtam önnek személyesen is – sohasem érezhetem magamat kielégítettnek egy levélbeli viszony által. 1898. március 13. Igen kedves kisasszony! Fogadja benső hálámat üdvözletéért. A gossensassi nyár a legboldogabb, legszebb volt egész életemben. Alig merek rá gondolni. – És mégis mindig rá kell gondolnom. Mindig. Készséges híve Henrik Ibsen
spacer
spacer
spacer
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2018. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a