-
Duda Éva Társulata
15 éves évfordulót ünnepel a Duda Éva Társulat
A 2024/2025-ös színházi évad kezdetével a Duda Éva Társulat 15. évfordulóját ünnepeljük, és a repertoárunk mellett idén is számos izgalmas programmal készülünk.
Képes beszámoló
-
Opera az Eiffel Műhelyházban bemutatták John Adams: Nixon Kínában című operáját Almási-Tóth András rendezésében.2024. szeptember 20.
-
Színikritikusok díja 2023/2024 – Megvannak a várományosok
A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-as évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A díjátadó gála, amelyen a LOUPE Színház Társulás közreműködik, szeptember 17-én lesz a Trafóban. -
Örkény Színház
Tíz új bemutató és Aréna-buli az Örkény Színház huszadik évadában.
„Egy – egy színházi korszak vitalitását jól mutatja, hogy hány kortárs szöveg van a színpadon. E tekintetben az Örkény Színház élen jár a 2024-2025 évadban, hiszen a tervezett tíz premierből hét kortárs, öt ősbemutató, három pedig kétségtelenül klasszikus szöveg”. -
Budaörsi Latinovits Színház
Alföldi Róbert Székely Csaba-darabot visz színre, Hegymegi Máté először rendez Budaörsön évadnyitó Budaörsön
Az előző évadban az előadásokra és programokra több mint 31 ezer néző váltott jegyet a színházban. A 2024-25 évadban Kortárs és klasszikus darabok újrahangolva szerepelnek.
-
Kolozsvári színház
Hét premier, Interferenciák és Harag György Emlékhét – megkezdődött a Kolozsvári Állami Magyar Színház 232. évada
Az idei 2024/2025-ös évad is izgalmas programokat ígér: hét bemutató, az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, és az évad végén megrendezésre kerülő Harag György Emlékhét várja a közönséget. -
Centrál Színház
Játék a kastélyban premier szeptemberben a Centrál Színházban
Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabja, a Játék a kastélyban premierje lesz szeptember 14-én a budapesti Centrál Színházban.
ÖRDÖGSZEKÉREN
Album Ilovszky Béla fotóival
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Évadnyitó a Tamási Áron Színházban
Az évadnyitó társulati gyűlésen augusztus 20-án Pál-Ferenczi Gyöngyi igazgató röviden összefoglalta a 2024/2025-ös évad terveit, másnap pedig máris elkezdődtek Shakespeare A vihar című darabjának próbái Bodó Viktor rendező irányításával. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
A Pericles című előadással nyitja az új évadot a temesvári magyar színház
Szeretettel vár mindenkit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a szeptember 9-én, hétfőn tartandó évadnyitó előadására: a 2024/2025-ös évadot a Philip Parr rendezte Pericles című produkcióval indítja az intézmény. -
Kolozsvári színház
Janovics Jenő a 15. Kolozsvári Magyar Napokon!
A Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezésével, a Janovics című előadással vesz részt a 15. Kolozsvári Magyar Napokon.
Bemutatók képekben
Hírek
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
Hírek a temesvári magyar színházból
Párhuzamosan két próbafolyamat zajlik a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, mindkettő a méltóság, az emberségesség létét vagy azok hiányát vizsgálja. Rajzpályázat gyermekeknek
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Az első színházi ShowCase Sepsiszentgyörgyön
Sepsi Theatre ShowCase a neve annak az újabb rendezvénynek, mellyel a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház a színházi világnap alkalmából meglepi a sepsiszentgyörgyi közönséget és azokat, akik kíváncsiak városunk színházi kínálatára. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Népszerű rockopera és hagyományőrző programok pünkösdkor a Margitszigeten
A Margitszigeti Színház május 19-én szezonjának nyitásaként nagyszabású és egész napos családi programmal készül pünkösd ünnepének alkalmával. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Shakespeare Periklész bemutató lesz Temesváron
Brit alkotók állítják színpadra W. Shakespeare Periklész című művét március 8-án Temesváron, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban Philip Parr rendezésében. -
Koncertszínházi produkció a Várkert Bazárban
A Várkert Irodalom programsorozatában március 3-án a Várkert Bazárban színre kerül Qjúb – A kocka kibontása című előadás Vecsei H. Miklós rendezésében. -
Centrál Színház
Stohl András és Balsai Móni főszereplésével mutatja be a Centrál Színház Az ügynök halálát
A Centrál Színház február 24-én mutatja be Bíró Bence friss fordításában Arthur Miller klasszikusát, Az ügynök halálát. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
KARTHAGO 45 koncert lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
A zenekar fennállása alatt hozzávetőleg 6200 koncertet adott külföldön és idehaza. Június 15-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ünnepli az 1979-ben indult és 45 éve tartó sikertörténetét. -
Vígszínház
Hírek a Vígszínházból
A Nők Lapja és a Pesti Színház közös szervezésű, irodalmi ihletésű sorozata. Juhász Anna vendégművészeivel olyan témákról beszélget, amelyek mindannyiunk életében meghatározók, ezáltal összekötnek bennünket. Kerüljünk közelebb egymáshoz! -
Müpa
Új előadásokkal bővül a Müpa 2024-es programajánlata
Októberben már bemutatták a 2024-es év számos eseményét, maradt azonban még meglepetés a műsornaptárban a nemrégiben bejelentett hazai és világsztárok után most újabb illusztris művészek koncertjei és előadásai kerültek be a kínálatba.
Budapesti színházak
-
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
ELMARAD!
Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy betegség miatt elmarad a Válásguru ma esti, szeptember 24-i előadása. -
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Novemberi műsorunk már elérhető!
Értesítjük kedves Közönségünket, hogy a Rózsavölgyi Szalon november havi előadásaira megkezdtük az értékesítést. -
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
''Válni vagy nem válni'' - I. Rózsavölgyi Szalon - ''Mit szeretnél még csinálni az életben?''
Makk Zsuzsa beszámolója a Bármit mondhatsz című előadásunkról. Köszönjük! -
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Einstein és Chaplin együtt elmélkedik a világról
Falus Tamás beszámolója az Albert és Charlie című bemutatónkról. Köszönjük!
Vidéki színházak
-
Egri színház
XIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál
2024. szeptember 25-e és 29-e között zajlik a XIII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál, melynek sajtótájékoztatóján elhangzott: idén nemcsak a színházban, hanem külső helyszínen is találkozhat a közönség kiemelkedő táncos produkciókkal, hiszen kiviszik a rendezvénysorozat két programját a Dobó térre. -
Egri színház
Kulisszatitkaink
Izgalmas pódiumbeszélgetésekkel várjuk önöket minden bemutatónk előtt! -
Kecskeméti színház
Világsiker vígjátékkal nyitottuk évadunkat
A Ma este megbukunk című nagyszínházi produkció nyitotta meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2024/25-ös évadát, amely már a bemutató estéjén zajos sikert aratott. -
Kecskeméti színház
Cseke Péter: Ez a darab a komikum mellett a színházi lét rejtett nehézségeit is felfedi
Világsiker vígjátékkal nyitja meg pénteken nagyszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház: a “Ma este megbukunk” cím első hallásra talán nem sok jót ígér, de ezúttal éppen a tökéletlenség totális kimaxolása adja majd a humorfaktort. -
Kecskeméti színház
Lezárásokkal kell számolni az Európai Mobilitási Hét miatt
A szeptember 16. és 22. közötti lezárások érintik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház környékét is. A forgalmi rend tervezetten szeptember 22-én 20 órától áll helyre.
Határon túli színházak
-
Szatmári színház
BUKFESZT - harmadszor
Harmadjára szervezi meg a MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség a tagszínházak bukaresti fesztiválját. Az idei BukFeszt programjában összesen hét előadás szerepel, 2024. szeptember 30. és október 6-a között, a bukaresti Odeon Színház és a Metropolis Színház színpadain. -
Szatmárnémeti Bábtagozat
Bábleszfeszt - az esős időjárás miatt az Iparosotthonban
Szeptember 15-én 11 órai kezdettel Bábleszfeszt néven változatos családi programsorozatot szervez a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata az esős időjárás miatt az eredeti tervekkel ellentétben nem a Tűzoltótorony parkjában, hanem az Iparosotthonban. -
Kolozsvári színház
Hét premier, Interferenciák és Harag György Emlékhét – megkezdődött a Kolozsvári Állami Magyar Színház 232. évada
Az idei 2024/2025-ös évad is izgalmas programokat ígér: hét bemutató, az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, és az évad végén megrendezésre kerülő Harag György Emlékhét várja a közönséget. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
A Pericles című előadással nyitja az új évadot a temesvári magyar színház
Szeretettel vár mindenkit a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a szeptember 9-én, hétfőn tartandó évadnyitó előadására: a 2024/2025-ös évadot a Philip Parr rendezte Pericles című produkcióval indítja az intézmény. -
Szatmári színház
Elkezdődött az új évadra szóló színházbérletek árusítása
Szeptember 5-én kezdetét veszi az Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál a felnőtt és mecénás bérletek árusítása. A színház Horea utcai jegypénztára minden hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton pedig 10 és 13 óra között várja a színházkedvelőket.
Vegyes színházi hírek
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottjai
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját június 21. és 29. között megrendezték. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Musical szupersztárok a Margitszigeten
Izgalmas estére készülhetnek a musical rajongók június 18-án, amikor Bradley Jaden, a West-End színpadainak ragyogó csillaga, egyedülálló koncertet ad sztárvendégeivel a Margitszigeti Színházban. -
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja
Idén nyáron immár 36. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Június 21. és 29. között Kisvárda lesz az ország színházi fővárosa, ahol 26 előadás – közülük 17 versenyben – várja a színház szerelmeseit. -
Teszt
A Színházi Világnapon indítja útjára a TESZT az idei programját
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 19-26. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a TESZT Temesvári Euroregionális Színházi Találkozót.
Válogatás az archívumból
-
A Zsámbéki Színházi Bázison tartják zenés felolvasószínházi bemutatóját Leea Klemola: Kokkola vímű szociális tragikomédiájának, az előadást Erdeős Anna rendezte.2013. augusztus 2.
-
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.
-
Interjúk
„Olyan nyugalmat és felszabadultságot máskor nem érzek, mint éneklés közben”
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik. Szerda Zsófia -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottjai
A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját június 21. és 29. között megrendezték. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Musical szupersztárok a Margitszigeten
Izgalmas estére készülhetnek a musical rajongók június 18-án, amikor Bradley Jaden, a West-End színpadainak ragyogó csillaga, egyedülálló koncertet ad sztárvendégeivel a Margitszigeti Színházban. -
Vígszínház
Évadzáró a Vígszínházban
A hagyományoknak megfelelően a Vígszínház évadzáró társulati ülésén több művészeti díjat is átadtak. A teátrum három játszóhelyének összlátogatottsága közel 95 százalékos volt, a 2023/24-es évad 589 előadására mintegy 343 ezer néző váltott jegyet.
-
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja
Idén nyáron immár 36. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Június 21. és 29. között Kisvárda lesz az ország színházi fővárosa, ahol 26 előadás – közülük 17 versenyben – várja a színház szerelmeseit.
-
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. -
Teszt
A Színházi Világnapon indítja útjára a TESZT az idei programját
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 19-26. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a TESZT Temesvári Euroregionális Színházi Találkozót. -
Debreceni színház
XV. Deszka Fesztivál
Debrecenben lesz május 9. és 18. között Magyarország idei egyik legnagyobb színházi eseménye, a XV. Deszka Fesztivál, 10 napon át 8 helyszínen 31 előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztivált emellett zenei rendezvények, filmvetítések és beszélgetések is színesítik a programokat. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Vizsgaelőadás a Sepsiszentgyörgyön
A Tamási Áron Színház április 19-én mutatja be Sztojka Sebestyén Az Angyal című darabját, a vizsgaelőadás rendezője Pálffy Tibor
-
Másfél óra – társasjáték a végzetről bemutató
A KGP Molnár Gusztáv és Koltai Róbert főszereplésével bemutatja a Másfél óra – társasjáték a végzetről című darabot. Gaál Ildikó rendezte felolvasószínházi előadás nyilvános főpróbája a Kugler Art Szalonban április 17-én, a premier pedig 18-án, a Soul Stage-ben lesz.
-
Székesfehérvári színház
Balázs János Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar április 15-én Balázs Jánossal, Dobszay Péterrel, Rahmanyinovval és Beethovennel várja az érdeklődőket a Farkas Ferenc-sorozatot zárókoncertjén -
Kolozsvári színház
Stuart Mária bemutatója a kolozsvári színházban
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban április 6-án a színház nagytermében mutatja be Friedrich Schiller Stuart Mária című tragédiáját Diego de Brea rendezésében -
Kolozsvári színház
Szárnyvonal – Beszélgetés Fekete Vince József Attila-díjas és Babérkoszorús költővel
A magyar költészet napja előestéjén április 10-én, a Fekete Vince József Attila- díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költővel a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Tompa Gábor, a színház igazgatója beszélget. Közreműködik: Dimény Áron. -
Müpa
Bartók és a legsátánibb jazzdallamok
Bartók Béla hűvös távolságtartással figyelte a merőben új zenei nyelv születését. Hogyan alakult a zeneszerző viszonya a jazzel az 1920-as évektől kezdve, mi köze ennek a viszonynak a népzenéhez, és miért inspiráló még ma is a bartóki univerzum a jazzerek számára?