Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Jászai László, Götz Anna, Földessy Margit, Köleséry Sándor, Mag István, Andorai Péter, Nemcsák Károly 2018. április 25., szerda
spacer
Interjúk
Interjúk
A hét arca
Határtalanul
Ismeretlen ismerősök
A nemzet erdélyi színészei
Művészek írták
Beszámolók
2017. december 20.
Szeretet, odaadás és tizenöt trombita

Díjesőt hozott Boldoczki Gábor számára az idei esztendő, hiszen az Oriental Trumpet Concerto című lemeze tavasszal elnyerte a világ vezető, független hanglemezszakmai díját, nyáron az Echo Klassik-kitüntetésben részesült, néhány nappal ezelőtt pedig Gramofon-díjat kapott, s az album egyike lett az év legjobb magyar lemezeinek.

A trombitaművésszel szólistaságról, tanításról és tervekről is beszélgettünk.

Már az eddigi albumai között is akadtak díjazottak, de ez a nyolcadik lemez kapta a legtöbb elismerést…
– Külön örültem annak, hogy éppen az az album lett a legsikeresebb, amelyen kortárs zenét játszom. Hosszú időbe telik ugyanis, amíg az ember eljut oda, hogy olyan zeneszerzők, mint Krzysztof Penderecki vagy Fazil Say, versenyműveket komponáljanak a számára, s nagy megtiszteltetés, hogy ezért hangszeresszólistaként átvehettem az ICMA, Echo Klassik és a Gramofon-díjat is. Ezekről a kitüntetésekről a zenei szakma, a zenei szerkesztők döntenek, már magának a nevezésnek is örültem. Fontosak a pozitív visszajelzések, jó tudni, hogy helyes úton járok. S épp azért, mert a trombitairodalom kissé szűkös, igyekszem mindent megtenni, hogy hangszerem számára új kompozíciók szülessenek, hogy izgalmas darabokkal tudjuk bővíteni a repertoárt.
Amit számos új átirattal is gazdagított, hiszen októberben a következő albuma is napvilágot látott, s az elmúlt hónapban már a Bohemian Rhapsodyt népszerűsítette nemzetközi turnén. Két hét alatt tíz koncert sportteljesítménynek sem utolsó…
– Nagy élmény volt a turné, csodálatos koncerttermekben játszottunk. Egy ilyen vendégszereplés előtt elengedhetetlen az alapos felkészülés, ami jó fizikai és mentális állapottal kell, hogy párosuljon. A trombitálás kicsit hasonlít az él-sportoláshoz is, ugyanis a gyakorláson keresztül folyamatosan edzeni kell a száj körüli izmokat. Szerintem a helyes gyakorlás lényege a jó reflexek megerősítése, ugyanis a koncerten aztán már minden automatikusan kell, hogy működjön. A turné alatt volt hóvihar, törölt repülőjárat, egy kis betegség… Ilyenkor is bebizonyosodik, mennyire fontos, hogy az ember mentálisan is készüljön a fellépésekre. Fantasztikusan játszott a zenekar, ami mindig nagyon motívált engem is. Debütáltam a hamburgi Elbphilharmonie-ban, ahol két héttel azelőtt vehettem át az Echo-díjat.  Ismét nagy élmény volt játszani a stuttgarti Liederhalle-ban, a kölni Filharmóniába, a düsseldorfi Tonhalléban. A sorozat természetesen Prágában indult, hiszen erre az albumra cseh zeneszerzők klasszikus műveiből készített átiratokat válogattam. Korábban sokszor koncerteztem ebben a városban, s mindig szerettem volna jobban megismerni a cseh zenei kultúrát. Amikor elkezdtem a lemez anyagát összeállítani, az is meglepett, hogy a cseh klasszikus zeneszerzők milyen szoros kapcsolatban álltak a bécsi klasszika képviselőivel. Akadt ugyanis olyan kvartett, ahol Mozart volt a brácsás, Joseph Haydn és Dittersdorf a hegedűs, a cselló pedig Vanhalnak jutott. Ez utóbbi, két szerzőnek kiváló darabjaiból készített átirataimat szintén lemezre vettem a Prag Philharmonia-val. Hummel és Neruda versenyműve mellett felvettünk egy csodálatosan szép Dvorak dalt is az albumra. Így lett teljes a Bohemian Rhapsody-album műsora.
 
Hogyan fogadta a közönség ezt a különleges, s ritkábban hallható szerzőket is felvonultató válogatást?
– Nagy tetszést aratott mindenütt, s annak külön örülök, hogy a turné keretében a Zeneakadémián is előadhattuk ezt a különleges műsort. Így a hazai publikum, a barátok, a családtagok, a növendékek előtt is felhangozhatott a program. Úgy érzem magávalragadta a közönséget a cseh klasszikára jellemző elegancia, s az az ünnepélyesség, jókedv, ami ezekből a darabokból sugárzik. Az életszeretet tükröződik bennük, olyan világot fest elénk, amelynek lakói szerettek ünnepelni, jókat enni, inni, mulatni.
A koncertműsor egészét én állítottam össze, s ahogy a lemezeknél, most is figyeltem arra, hogy olyan sorrendben, olyan alkotások hangozzanak fel, amelyeket a közönségként magam is élvezettel hallgatnék. Izgalmas és nagyon különböző hangulatú, karakterű kompozíciókból állt össze a program. Érdekessége volt például Hummel versenyműve, ami számomra egy kis “mini-opera”, dallamos áriáival, különböző hangulatú, olykor virtuóz variáciokkal. Szárnykürtön, piccolón és trombitán váltogatva adtam elő ezt a színes művet. De említhetném Vanhal virtuóz bőgőversenyét is, amely érdekességképpen a bőgősök előadásában 20-23 percet vett igénybe, mi lepörgettük negyedóra alatt.
 
Hány trombitán játszott? Úgy tudom, legalább tizenötöt tart otthon…
– Általában nyolc hangszert használok folyamatosan. A trombiták leginkább méretükben különböznek egymástól, ami aztán a hangjukat és karakterüket is befolyásolja. A turnéra négyet vittem magammal, s a pódiumon a trombiták mellett szárnykürtön és piccolón is játszottam, hogy a művek sokféleségét kifejezzem. Fontosnak tartom, hogy a művész el tudja képzelni, hogy az adott darabnak hogyan kell megszólalnia, s mit akar vele elmondani. Sosem magán a trombitáláson gondolkodom, hanem mindig mindent a zenéből kiindulva szeretnék megközelíteni. Ha valaki elsősorban erre koncentrál, akkor szerintem sok hangszeres technikai kérdés magától megoldódik. Egy hosszú turné során derül ki igazán, hogy mekkora tartalékok rejlenek bennünk. A hallgatóság nem értesül a hóviharról, út közbeni dugóról, hanem a koncert során kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre, hangverseny-élményre vágyik.

Gondolom, erről is beszél a növendékeinek a Zeneakadémián, ahol már több esztendeje tanít. Hányan fiatallal foglalkozik?
– Jelenleg hattal, s persze a művészi, technikai kérdések mellett a menedzselésről, karrierépítésről is rendszeresen szót ejtünk. Mindig megkérdezem tőlük, hogy hol szeretnék látni magukat egy vagy két év elteltével. Hiszen meg kell határozniuk a célt, ami felé törekednek. Nekem pedig az a feladatom, hogy segítsek megtalálni nekik az oda vezető utat. 
 
Az Ön példáját azonban nehéz lenne követniük, hiszen nem sok trombitaszólista van a világon…
– Ha nekem sikerült, akkor nekik miért ne? A helyzet viszont az, hogy húsz évvel ezelőtt talán könnyebb volt felépíteni egy szólókarriert. Már azzal szinte automatikusan elindult, ha valaki megnyert egy nívós versenyt. Napjainkban is lényegesek a megmérettetések, ettől azonban még nem ível fel automatikusan a pálya… Minden hangszernek megvan a maga egyedisége, s trombitálni is igazán különleges kihívás. Szeretettel, odaadással, mindig a zene iránti alázattal, céltudatos munkával, kimagasló szorgalommal ki lehet tűnni ma is.
 
Versenygyőzelmekkel indult a pályája, s úgy vélem, az is sokat segített, hogy Maurice André menedzsere lett a képviselője…
– Természetesen ez nem volt ilyen egyszerű és magától érthetődő. A sok munka mellett persze a szerencse is kellett hozzá. Hat nemzetközi trombitaversenyen lettem helyezett, az utolsó négyet megnyertem, ekkor figyelt fel rám Maurice Andre menedzsere, aki persze kikérte a mester véleményét is. Egy nap felkért egy hangversenyre, amit aztán követett a következő. Szerencsére a szólókarrier így nem szakadt rám hirtelen, hanem szépen, lassan, lépésről-lépésre épült fel, és volt időm a saját repertoárom megtalálására és elsajátítására. A pályám elején nem készültem arra, hogy szólista legyek. Fel sem merült bennem, hogy Maurice Andréhoz mérjem magam, aki legenda volt, karizmatikus személyiség. S jó időben élt, hiszen akkoriban temérdek lemezfelvétel született, s ezeknek hatalmas volt a piaca. Mindig nagy hatással volt a közönségére.
E téren sem lehet panasza, hiszen mára már kialakult a rajongótábora, klasszikus zenét korábban nem hallgató emberekkel is meg tudta szerettetni a műfajt, sőt Zacher Gábort is megnyerte játékával. 
– Tényleg igyekszem mindig - hangversenyre, lemezre - olyan műveket válogatni, amelyeket magam is élvezettel hallgatnék. Zacher Gábor elismerésére nagyon büszke vagyok, és örülök, hogy február-márciustól a gimnazista fiatalok számára közös sorozatot indítunk. Amikor Németországban koncertezem, ha tehetem, a Rhapsody in School szervezésében gyakran látogatok el a helyi általános iskolákba, hogy bemutassam a hangszerem, beszéljek egy kicsit a klasszikus zenéről, a koncertkörutak élményeiről, s a zeneélés hasznosságáról és örömeiről.
 
S már készül a következő, a tizenegyedik lemeze is a Sonynál?
– A terv már megszületett, és olyan témát találtam, amelybe bele kell magam ismét ásni, most azonban többet erről még nem szeretnék elárulni. De már töröm a fejem az átiratokon… Egy nap egyébként szeretném már összeszedni az eddig készített darabjaimat, s normális katalógust összeállítani belőle, mert egy nagyon szép repertoár részei. Persze az új album megszületéséig is akadnak koncertjeim, hiszen a Fazil Say-darabot előadom januárban Luganóban is, Sosztakovics Trombitaversenye mellett, itthon pedig tavasszal adok hangverseny, s remélem, szép hagyományt teremtünk. Két éve még Kocsis Zoltánnal, s a Nemzeti Filharmonikusokkal játszottam el Szokolay trombitaversenyét, 2018 márciusbán pedig az együttessel Balassa Sándor darabját adom elő. Jó lenne évente egy-egy magyar kortárs szerző alkotását bemutatni! S aztán áprilisban a barátaimmal muzsikálok, nagyszerű művészeket kértem fel a zeneakadémiai estre, a kínálatban zongora, hegedű,  ének is szerepel, sőt, a programban még egy pikáns felállású szextett is akad. Élvezem, hogy a szólistaság mellett rendszeresen kamarázhatok is, amit szintén nagyon szeretek, s a muzsikálás elengedhetetlen részének tartok.

Réfi Zsuzsa
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2018. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a