Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Juhász Judit, Juhász Judit, Tatár Gabriella, Kálid Artúr, Horváth László 2018. augusztus 14., kedd
spacer
Interjúk
Interjúk
A hét arca
Határtalanul
Ismeretlen ismerősök
A nemzet erdélyi színészei
Művészek írták
Beszámolók
2017. december 5.
'jé, te már nem a Radnótiban vagy?'

Élvezi a szabadúszást, a független alkotói lét kínálta lehetőségeket Szávai Viktória, aki az évad végén – tizenhét év után jött el – a Radnóti Színházból. Továbbra is játszik a Csak színház és más semmi című sorozatban, több hamarosan forgó filmben kapott szerepet, és akadnak színházi kihívások is: egy szélsőségesen elrajzolt anyát játszik Pálfi György első színházi rendezésében.

November elején mutattátok be az Engedj be! című svéd vámpírfilm alapján készült előadást a nemrég alakult független színházi közösség, a TRIP egyik alkalmi bázisán. Hogyan talált meg a feladat?
– A nyaralás kellős közepén felhívott Pálfi Gyuri, hogy készül egy színházi bemutatóra, és lenne-e kedvem részt venni benne. Nem ismertem ezt a filmet, tehát valójában nem tudtam, mibe ugrom bele, de azt gondoltam, Pálfi Gyuri személye garanciát jelent a minőségre, így azonnal igent mondtam. Szeptemberben dolgoztam a Magyar Nemzeti Galéria Textúra-projektjében, viszont ez az októberi-novemberi időszak még szabad volt.

Engedj be!
Trip Színház

Amellett, hogy ez egy független színházi csoport első előadása, sok szempontból különleges. Pálfi György először rendez színházban, a játszóhely egy falszerkezetig lebontott volt pártétkezde.
– Igen, ez sok tekintetben rendhagyó produkció. Engem mostanában nagyon foglalkoztat az alkotói önállóság kérdése, és azt élveztem leginkább ebben a próbafolyamatban, hogy mivel Gyuri először rendezett színházban, ezért különösen nyitott volt a mi meglátásainkra, javaslatainkra. Bár határozott elképzelései voltak a történetről, de maximálisan partnernek tekintett minket, és olykor közösen találtunk rá a megoldásra. Ez az együttgondolkodás nagyon felszabadítóan hatott rám.

Egy anyát játszol, akinek tizenhárom éves fiát a barátságával, szeretetével bűvkörébe vonja egy különös lény. Pont ennyi idős a te lányod is.
– Ez egy érdekes egybeesés. A lányommal mi nagyon szoros kapcsolatban voltunk-vagyunk, miközben ő egyre több dologban vágyik az önállóságra; ez most nekem is egy komoly meccs, hogy mennyit engedhetek, mire figyeljek, hogy ne sérüljön, de közben óvjam ezt a bizalmas kapcsolatot is kettőnk közt. A darabban én egy meglehetősen rémes anyát játszom. Gyurinak az volt a koncepciója, hogy a gyerekeken – vagyis a főszálon - kívül a történetben szereplő felnőtt figurák legyenek szélsőségesek, elrajzoltak. Ezzel is azt akarta érzékeltetni, hogy a gyerekek burokban őrzött világán kívül a felnőttekkel nem könnyű megtalálni a közös hangot, és segítséget, megértést pláne nem remélhetnek tőlük.

Milyen a tér?
– Nyers, szokatlan, és ami nagy kihívás: nem színházi tér. Betonoszlopok, csupasz falak; nekünk kellett belakni, színházzá teremteni, ami nem volt könnyű feladat.

Hogy látod: merész döntés volt a szabadúszást választani?
– Az ismeretlenbe ugrottam, bár nem védőháló nélkül, mert tudtam, hogy nyáron forgatni fogjuk a Csak színház és más semmi harmadik évadát, ami egyfajta anyagi biztonságot jelent. Vannak olyan pillanatok, amikor lépni kell, és én nagyon határozottan éreztem ezt a belső késztetést.
Szávai Viktória, Egri Kati, Tímár Éva
Isten Ágnese (Budapesti Kamaraszínház)
Ez bátorságot jelent vagy lehetőségeket?
– Leginkább bátorságot. Igazság szerint én már többször kacérkodtam ezzel a gondolattal a Radnóti Színházban töltött tizenhét évem alatt, de valahogy mindig elgyávultam. Úgy éreztem, elengedhetetlen az állandó státusz, a biztos bázis, hiszen a lányomat is fel kell nevelnem, egy csomó praktikus indokot tudtam sorolni a maradás mellett. De most valahogy a korom, az igazgatóváltás és számos más tényező együttállása segített meghozni ezt a döntést.

Könnyebb volt Kováts Adélnak nemet mondani, mint Bálint Andrásnak?
– Andris igazgatói munkájának lezárultával véget ért egy korszak a Radnóti Színháznak. Engem ő szerződtetett tizenhét évvel ezelőtt, és valahogy mindig volt bennem valamiféle kötelességtudat, lojalitás, hogy ki kell tartanom, bár meglehetősen hullámzó volt a Radnótiban töltött időszakom. Ez persze minden társulatnál így van, mert egy rendszer része vagy, ahol gondolkodnak darabban, rendezőben, trendekben, de a nagy egész részeként ritkán fontos szempont az, hogy egy-egy színész éppen hol tart a pályáján, milyen lehetőség, szerep vinné előbbre. Ez a gondolkodás olykor találkozik az ember vágyaival, színészi éhségével, máskor pedig nem. Aztán jön egy következő évad, ami viszont ismét tartogathat izgalmakat.

Így jött létre például a Weöres Sándor est, hogy maradt szabad kapacitásod?
– Nem, valójában arra Bálint Andris kért fel, illetve inkább úgy mondanám, hogy pisztolyt szegezett a hátamnak, amire kénytelen voltam igent mondani. Tartottam az önálló esttől, mert tudtam, milyen gigantikus munkával jár, és valahogy nem is ficánkolt bennem, hogy én egyedül álljak ki a közönség elé.

Miért Weöres Sándort választottad?
– Mert úgy éreztem, hogy ordít utána a színpad. Játékos, színes, mély, bonyolult, transzcendens, nőies, férfias: Weöres. Nagyon hálás vagyok Bálint Andrisnak, hogy ezt az estet kicsikarta belőlem. Izgalmas volt csak a versekkel foglalkozni, szinte módosult tudatállapotot jelentett, és a munkafolyamat is új tapasztalás volt, mert mint színész ahhoz vagyok szokva, hogy a rendezők diktálják a játékszabályokat, az ő elvárásaiknak kell megfelelni, ehhez képest itt csak magamra voltam utalva.

 Nem is értem, miért nem vágytál erre már korábban.
– Mert nem vagyok exhibicionista alkat.
Anatol és a nők (Radnóti Színház)

A színészet nem exhibicionista szakma?
– Ez egy sztereotípia, hogy úgy hisszük, a színész egy magamutogató, kitárulkozó lény. Van ilyen is, de nagyon sok olyan színész akad – köztük én is – akinek kellenek bizonyos kényszerítő körülmények, hogy megmutassa magát, és kapukat nyitogasson.

A Radnóti mellett mennyire volt lehetőséged kalandozni?
– Egyrészt nem nagyon tudtam, másrészt nem igazán akartam. A lányom 2004-ben született, és nekem egy évadban 2-3 bemutató bőven elég volt, mert így is havi 15-17 estét játszottam, és szerintem ennyi az, ami a gyereknevelés mellett még működtethető.

Nemrég készítettél még egy estet Adorjáni Bálinttal: egy ’30-as, ’40-es évek világát idéző zenés történetet.
– Mert megpróbáltam a Sárkányleheletet vinni különböző helyekre, és szinte mindenütt az volt az első kérdés, hogy ’nincs valami zenés?’. Egy idő után annyira felhúztam magam ezen, hogy gondoltam, már csak dacból is csináljunk egy zenés előadást. Benedek Miklós osztályába jártam a Színművészetin, a századelő világa neki különösen fontos, sokat foglalkoztunk ennek a korszaknak az irodalmi, zenei anyagával, és ezt most végre tudtam kamatoztatni, amikor megírtam Kié vagy, mondd? címmel a korabeli slágerek köré szövődő történetet. Ma tulajdonképpen már nincsenek is ilyen értelemben vett slágerek. Akadnak viszonylag jól megírt egynyári dalok, amik belemásznak a füledbe és hetekig elvagy azzal a három hanggal, de ezeknek a régi számoknak – amellett, hogy zeneileg elképesztően bravúrosan vannak összerakva – valódi mélységük van.

Most, hogy eljöttél a Radnótiból és vannak szabad kapacitásaid mennyire találnak meg a lehetőségek?
– Fura, hogy a mai napig rácsodálkoznak, hogy ’jé, te már nem a Radnótiban vagy?’. Ez még nem ment át teljesen a köztudatba. De ahogy jönnek az új munkák, gondolom, ez egyre inkább tudatosul a szakmában. Novembertől egy tévéfilmet forgatok A színésznő címmel, a történet Bara Margit életéről szól. Márciustól pedig egy nagyjátékfilmet kezdünk el forgatni Goda Kriszta rendezésében.

A Csak színház és más semmi harmadik évada már leforgott teljesen?
– Igen, szeptember közepén fejeztük be, és az új évad februárban kerül adásba. Nagyon szeretem ezt a munkát, mert kiváló kollégákkal dolgozhatok, remek alkotói légkörben, s nekem talán ez a legfontosabb.  Tizenkét óra munka után úgy jövök el a forgatásról, mint egy duracell nyuszi.

Izgulsz, hogy vajon megtalálnak-e a lehetőségek, lesz-e munkád?
– Nem, mert remek dolgok történnek velem, és igyekszem mindig arra koncentrálni, amiben épp benne vagyok. Hiszek abban, hogy a feladatok, amikkel dolgom van, úgyis megtalálnak. Most jól esik ez a függetlenség, nem tudom, meddig visz a lendület, de egyelőre nem vágyom arra, hogy ismét kőszínházhoz szerződjek. Azt hiszem, sokkal inkább való az alkatomhoz ez a fajta szabadság és kötetlenség.

Seres Gerda
Forrás: Fotók: theater.hu – Ilovszky Béla
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2018. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a