Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
2017. december 18., hétfő
spacer
Művészek írták
Interjúk
A hét arca
Határtalanul
Ismeretlen ismerősök
A nemzet erdélyi színészei
Művészek írták
Beszámolók
2017. november 20.
Bánk bán, frissen
Nemzeti Színház Stúdió

Mesékre hasonlítanak a drámairodalom klasszikusai. De amíg a mesén pallérozott gyerek királyost játszva egóját próbálgatja, addig a serdültebb, már személyes tapasztalatokkal bíró ifjú – jó, ha a színész megőrzi magában e hamar múló életkor természetes adottságát – már cselekvően kísérletezik, a hatás-ellenhatás dramaturgiája izgatja. Vidnyánszky egykori határon túli színházát ilyen primer, részben ösztönös játék emelte magasba.

A rendező most a Nemzeti Színház vezetőjeként is bizonyítja a színjátszás – sokunk szerint – mégsem efemer voltát. A Bánk bán, a magyar dráma klasszikus darabjaként erre igen alkalmas mű.  

Vidnyánszky Attila rendezte már a Bánk bánt a Nemzeti nagyszínpadán, most az operát az Erkelben és szinte párhuzamosan: „kicsiben” ismét a Nemzeti Stúdiószínpadán. Utóbbi mégsem kis tér, a legtöbb honi kőszínház színpadánál nagyobb alapterületű. A nézők egészen közel ülnek a játéktérhez, a színész játékát „nagyító alatt” látják. Az általam látott előadás számos nézőjének évjárata éppen a fent említett fogékony életkorú volt.

A játszók is szeretik a publikum közelségét, hiszen ők interaktív jelekként érzékelik testközelben lélegzetvisszafojtva velük (bele)élő publikumot. A szünet nélkül közel 2 és fél órás(!) előadáson egy pillanatra sem szakadt meg közönség és színészek között a kontaktus. Mielőtt ennek okát keresném: régi, bő százötven éves, többnyire terméketlen vitához fordulok: sokan kutatták, hogyan lehetne „megjavítani” Katona művének dramaturgiáját.
Udvaros Dorottya
Egy korábbi legendás Nemzeti Színház vezető, Hevesi Sándor írta: „Shakespeare 29 éves volt, amikor megírta III. Rikárdot, Schiller 27, amikor megírta Don Carlost és Katona József 23, amikor elkészült Bánk bánnal. (26 éves korában újra átdolgozta.)

Mind a három dráma két-arcú történelmi darab. III. Rikárd a 15-ik században játszik és hőse a tizenhatodik század erőszakos férfi-típusa, Don Carlos a 16-ik században történik s éltető lelke a 18-ik század Marquis Posája, aki a nagy forradalom előfutárja. Bánk bán a 13-ik század elején történik s felöleli és összesűríti a magyarság és a Habsburg-család sok évszázados küzdelmét. Még sok egyebet lehetne mondani e három mű különös rokonsági kapcsolatairól, amelyek között talán a legmélyebbre ható az, hogy a nagy európai dráma utolsó hulláma Katona József, egy alföldi magyar ügyvéd, egy kisiparos fia, aki olyasmit próbált, amihez udvar, közönség, színház kellett mindenütt Európában, – s ő belevágott udvar, közönség és úgyszólván színház nélkül. De most itt egészen más miatt idézem Shakespearet és Schillert. III. Rikárd és Don Carlos fiatalkori drámák, – Bánk bán még inkább fiatalkori dráma, posthumus és tragikus pályafutására ez nyomja rá az igazi bélyeget.” (…) „Ha valaki erről a három drámáról összehasonlító tanulmányt írna – tisztán ebből a szempontból: olyan dolgok sülnének ki, amelyek egyenesen megdöbbentők, s amelyek alapján meg ki lehetne építeni a fiatal drámaíró lélektanát … arról akarok beszélni, hogy miért maradt le Bánk bán a színpadi versenyben – a másik kettő mögött.”
Hevesi Sándor a Nyugat 1930/8. számában foglalta össze az évszázados tradíciót, aminek csak egyik része a mű és a játékmód, mert ezek mögött ott van a színész is. Hevesi látta a deklamáló nagy színészt, mint fékező erőt. A mostani előadás sem osztja „bölényekre” a kulcsszerepeket, talán épp azért, hogy ott maradjon a mű csupasz váza. Gyanítom, olvasta Vidnyánszky a Hevesit: „Egressy Gábor, aki 1839-ben a Nemzeti Színház színpadjára vitte a tragédiát, igen sok epikai részletet hagyott ki s eltávolította főkép azokat a jeleneteket, amelyeket a fiatal Katona József a korabeli rém- és lovagdrámák hatása alatt szőtt a művébe; s jelentékeny húzásokkal segített az ötödik felvonáson is, amelyet maga Arany János inkább «tableau»-nak érzett, mint felvonásnak. Egressy tehát kétségtelenül megtette, amit a maga korában tehetett, – a baj ott kezdődött, hogy a Nemzeti Színház ezt a munkát nem folytatta, hanem igen csekély eltérésekkel mindvégig kitartott Egressy munkája mellett, akkor is, amikor más közönség, más divat, más felfogás, más megértés jött a régi helyébe.

Pedig a Bánk bán kritika már az első alkalommal felemelte szavát, … Vörösmarty szava, aki Bánk bán első előadása után rögtön megállapította, hogy az első felvonásban organikus zavarok vannak Bánk alakja körül, hogy a hallgatózás és a meztelen karddal való kijövés megoldhatatlan a színpadon, mert bizonytalanságba meríti a nagyúr egész alakját. … Még Aranynak oly hihetetlenül finom és becses megjegyzéseit sem vették tudomásul a rendezők, – bennehagyták mindazt, amit Arany joggal kifogásolt, viszont – nem is tudni, miért, elhagyták végül Petur negyedik felvonást végző betörését a királyi palotába, amely nélkül pedig érthetetlenné és indokolatlanná kell válnia az egész ötödik felvonásnak. (Ha ugyanis Petur nem tör be a királyi palotába és Solom mester el nem fogja őt, akkor Petur nem is kerülhet gyanúba, hogy ő ölte meg a királynét s nem köthetik őt lófarkra egész házanépével együtt a darab végén.)” Most épp ezek a Vidnyánszky előadásának legerősebb jelenetei. Az ország régi-új, gyanakvással átitatott megosztottsága plasztikusan hat zsigereinkre. Ha a későbbi, 1930-as vagy 2017-es előadások merik alkalmazni a szükséges szentségtörő lépéseket, és mernek visszafordulni a tragédia gyökereitől indított tradíciókhoz, akkor járnak a hatékony dramaturgia keskeny ösvényén. Vidnyánszky ezt teszi, mintha Hevesi tanácsait fogadná meg.
Szalma Tamás
„Főképpen Bánk szerepével soha egyetlen egy művész sem tudott igazán megküzdeni. A Bánk bán alakítói, Egressy Gáboron kezdve, rendszerint úgy kárpótolták magukat az elmaradt hatásért, hogy eljátszották Peturt is, aki a második felvonásban kilencvenegy esztendő óta mindig elvitte a pálmát Bánk elől. A nyolcvanas évek hősszínésze, Nagy Imre, aki szintén végigszenvedte e szerep mártíriumát, 1891-ben, a bécsi színházi kiállításon, ahol a Nemzeti Színház több estén át vendégszerepelt, olyan kudarcot vallott mint Bánk bán, hogy másnap az Ember tragédiájában lemondta Ádám szerepét s hazaszökött Budapestre. (…)

A Bánk bán probléma, amely … röviden abban foglalható össze, hogy egy 91 esztendős állandó félsikerért melyik részt terheli a felelősség: a darabot-e vagy a színházat? Fel kellett vetődnie a kérdésnek, vajon, ha a színpad e művel szemben megtette volna azt, amit az angolok és németek megtettek III. Rikárddal és Don Carlosszal: a hatás nem volna-e intenzívebb, tartósabb, alaposabb és egyértelműbb?” És Vidnyánszky a mű konzekvens tömörítésén, zenei kiegészítésén túl a mű mai győzelmét a csupasz teatralitás metódusához kalibrált csapatra bízza. Ez a siker oka. Írtam fent, a mostani előadás nem osztja bölényekre a főszerepeket: Bánk bán Mátray László m.v., Ottó Farkas Dénes, Biberach Horváth Lajos Ottó, Tiborc Varga József, Petur bán Olt Tamás. Életszerűek. És nem állít be statikus szövegbetéteket, minden mozog. Sodró lendülettel veszi sorra a shakespeare-i grand guignol hatás csúcsait a statikus szövegtest rovására. Az elején ott a negyedórányi buliország, mai szépkorú és fiatal egyaránt láthatja, hogyan teszi bordéllyá Gertrudis – inkább udvara – a hazát. Az előjáték szövegtelen fesztiválhangulata leüti a mai korra nyitás alaphangját. A kaposvári egyetemisták remekelnek. (apropó Kaposvár: volt Mohácsinak cca. 1980, egy nem is stúdió-, de büfé-Bánk bánja, ami azóta hat)

Deklamáció helyett II. Endre szinte „egy közülünk”, a szerep már az írói szándékban is ezt kínálta, és Szalma Tamás m.v. bravúrosan alakít benne. Amint a gyerekszereplők is úgy játszanak, ahogy a jó és még a rossz színész is játszott gyerekkorában: egyszerűen, természetesen „jók”. Érdekes új egyensúly is keletkezik a hétköznapi férfialakokból: a női főszerepek, Gertrudis és Melinda felértékelődnek, Udvaros Dorrottya és Söptei Andrea szinte jutalomjátékhoz jutnak.
A játéktér változásai frappánsak, a kellékek szegény-színházat idézően szellemesek. Vannak a Hitchcock Pszicho c. filmjéből (is) ismert (vér)zuhanyozók/plexi liftek, vannak flick-flack trónok. És egy fémborítású alagút – díszlet és jelmeztervező Olekszandr Bilozub –, ahonnan a dráma beömlik, újra és újra. Hevesi akár erről az előadásról is írhatta volna: „A Nemzeti Színház új Bánk bánja az első kísérlet: fölvenni a hagyomány elejtett fonalát, s beállítani Bánk bánt, amely a legigazibb és a legmagyarabb dráma, a mai színházi közönség eleven tudatása, ugyanazokkal a dramaturgiai és scenikai eszközökkel, amelyek révén III. Rikárd vagy Don Carlos örökös sikerhez jutottak a maguk színpadján. Amikor a Nemzeti Színház ilyen irányú … előkészületei nyilvánosságra jutottak, egy hírlapi cikk jelent meg … hogy átdolgozzuk, vagy épp átírjuk Katona munkáját, ami komoly embereket a legfantasztikusabb föltevésekbe ugratott bele, s Kecskeméten kezdve, egy kivétellel, az ország összes törvényhatóságai átiratokban és feliratokban tiltakoztak a kegyeletsértés ellen. …90 éven keresztül senkinek sem jutott eszébe tiltakozni az ellen, hogy Bánk bánt még mindig úgy adjuk, ahogy 1839 óta adták, holott minden más darabot azóta már másképpen adunk.” – írta sértett hangon Hevesi.

Mit is javasolt Shakespeare és Hitchcock? Később színi szerzővé lett barátommal tizenévesen az összes főszerepet játszva előadtuk a Hamletet és a Bánk bánt, benne királyokat, sírásót és Tiborcot. Díszlet is volt, nagy, elfektetett tankként mozgó ebédlőasztal, aminek intarziájához a mostani előadás kifestés alatt lévő ironikus korona-ornamentikája hasonlított. Átéltük, amit fogtunk az egészből. Persze exponáltuk a szállóigéket. Vidnyánszky és Bilozub erre az átélhetőre építenek.
Adva van a színészi és szcenikai szimbólum- és eszközrendszer, amit ki-ki saját késztetése szerint meg- és átélhet, a nézővel együtt. Hevesivel szólva „… nem kegyeleti előadást, hanem művészi kreációt akarunk. Nem régi reprodukciót, hanem új élményt. Lehet-e jobban tisztelni egy régi drámaírót, mintha … csak két hónappal ezelőtt adta [volna] be a színházhoz? Van-e nagyobb bizonysága, döntőbb tanúja egy régi drámaíró aktuális erejének, mint hogyha úgy lehet nézni a művét, hogy csak most írta és a mai közönség számára? S lehet-e egy színháznak nagyobb öröme, mint ha a viruló jelen mellé odaállíthatja az élő múltat – s kettejük között állva tekinthet a jövőbe?” E Hevesi által 1930-ban írt próféciát Vidnyánszky és csapata a Bánk bánnal számomra hiteles programként hozza.

Szegő György
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a