Theater Online
spacer
spacer
Főoldal TESZT Temesvár Fórum Képügynökség Képeslap
  
spacer
Képgaléria Színházak Portré Hírek Írások Bemutatók Linkek
spacer
Születésnapos: Róbert Gábor 2017. november 18., szombat
spacer
Művészek írták
Interjúk
A hét arca
Határtalanul
Ismeretlen ismerősök
A nemzet erdélyi színészei
Művészek írták
Beszámolók
2017. október 25.
Kizökkent idők
Hamlet, Vígszínház, 2017. október 1.

Kezdésként a színlapot idézem: „… A Vígszínház 122 éves történetében első alkalom, hogy műsorra kerül Shakespeare leghíresebb műve”. Valahol olvastam, hogy hány bemutatót tartottak itt a bő százhúsz évben – ezres a nagyságrend. Ehhez lehet mérni, hogy az ország egyik vezető színházában a társulat még soha nem játszotta el ezt a művet. A fenti sorok alatt piros betűvel ott áll „Külön köszönet Nádasdy Ádámnak”. Felül viszont: „magyar szöveg: Forgách András”.

 Igen, a mű írott szövegteste nagy falat minden színi csapatnak és előadásuk nézőinek. Korunk nyelvi „egyszerűsödéséhez”, úgy is szoktuk mondani, hogy „fejlődéséhez” Nádasdy fordítása máris régi. A mai közönség befogadó-kapacitását és Shakespeare eredetit egyszerre szem előtt tartó új szöveg született. Talán csak így jöhetett létre az a stilisztikai egység, ami a mostani Vígszínházban a játékot és a látványt egyenrangú dramaturgiai elemeknek tekinti.

Szerintem van itt egy különleges – csak első látásra személyes – másik fontos szempont is. Forgách András regényéből testvére, Forgács Péter 2015-ben a Capa Központban olyan dokumentációs- és privátfotó-tárlatot csinált, ahol édesanyjuk és családjuk viszonyait, saját művészi pályájukat láttatták, a szocializmus kulturális közegének konspirációtól, besúgóktól terhes világában.
A Jelentés c. tárlat-együttes részeként Forgách András Élő kötet nem marad c. munkáján alapuló kiállítás-lenyomat bár a testvér munkája volt, mégis közös ügyük. A Hamlet új „magyar szövege” már benne lehetett abban a kiállításban. Az eredetileg 2007-ben Forgách által írt Zehuze anyaképe az után törik össze, hogy a két fiú 2014-ben szembesült anyjuk ügynök-múltjával. Shakespeare-nél Hamlet környezete Laertes, Rosencrantz, Guildenstern is apáik sorsát cipeli, ügynök-sorsokat és a tartók, Claudius, Polonius áldozatai.

A színpadi változatot Forgách András és Vörös Róbert készítette, utóbbi jegyzi a dramaturg munkáját is.  A Shakespeare-i pszichológia örök, így lehet, hogy a dramaturgia újszerű erőssége ezúttal a nagyban a látványé lehet. Antal Csaba építész a prágai Josef Svobodánál folytatta látványtervező tanulmányait. Utóbbit a „színpadi akcionizmus” mesterének nevezte az egykorú kritika. A díszletelemek nem önmagukért, l’art pour l’art mozognak, hanem a cselekmény motorjaiként teljesítenek – legtöbbször végszót is adnak, vagy arra indulnak – a színi diskurzus részei. Ez önmagában se kevés, de ezúttal az anyagok megválasztása, a konstrukció gyakran szabad, de legalábbis sokirányú mozgása és a speciális effektek különleges egységet alkotnak.
A színpad balján a nagy perforált/extrudált fémlemez fal különleges fényjátékokra képes, előtte a nyitójelenetben debütál egy háromszög alaprajzú fémvázas „színpad”. Amihez később zárt „üvegszobájának” falai ereszkednek le lift-szerkezetként. Hol a színpad indul meg felfelé, és az üvegfal marad, hol együtt, vagy késleltetve együtt emelkedik a keret és a váz. A plexi doboz különlegessége, hogy hol áttetsző, hol füstszínű, átláthatatlan falként működik. Utóbbira többször vetítenek is. Vagy éppen félig átereszti a mögötte folyó jelenet, detektív-ablak: konspirációk takarója, hálószobát leshetünk ki mögötte.

Ez a színpad, hol födémmé, hol mennyezetté válik, hol állásban rámpává változik. Ha mennyezet, akkor kortárs építészeti terek rejtett világítású, rideg enteriőrjét láttatja. Ezt pirotechnika is szolgálja, a fiatalokat halálba küldő Claudius és Polonius vagy Laertes, a királyi pár, vagy Hamlet és Gertrud intim-hatású jeleneteit erősítve.
ifj. Vidnyánszky Attila Hamletjlnek akrobatikus eszközökkel és testbeszéddel egyszerre megjelenítő lelkiállapotát, „belső pszichológiai architektúráját” is kommunikálja a nagy mozgó konstrukció. És még tud valamit: a színpad-mennyezet-rámpa bütüje, néző felé eső keskeny kávája LED-képernyő, ami hol a lélek mikro-és makrokozmoszát, hol a játéktérben rejtve vagy manifeszt módon mozgó kézi kamera képeit közvetíti (videó: Szöllősi Géza).

A színpad jobb oldalán a tér nyitottabb, itt több a járás és még több a speciális effekt, füst, görögtűz, függve érkező vagy betüremkedő páncélautó tere/kapuja. Az emblematikus Hamlet atyja szelleme kulcs-jelenetében a páncélautóban érkezik. A szellemet és a gyilkost egyaránt Hegedűs D. Géza játssza – erőteljes, hátborzongató jelenléttel. Jobb-elől a zenekari süllyedőben játszódik egy másik nagyjelenet, a két sírásóé, akiket Kútvölgyi Erzsébet és Venczel Vera alakít szarkasztikus duettként. Kicsit háttérbe is szorítják Hamlet koponyás monológját. Noha óriáskellékké nőtt Yorick koponyája, amit ugyancsak bravúros mozgással kiválóan használ a törékeny alkatú ifj. Vidnyánszky – Dávid és Góliát táncát láttam.

Végül a színpad közepén, elől egy vízmedence két „kegyetlen-színházi” jelenet tere. Ott veri magát vizes korbáccsal Claudius, és itt egyesülnek „halálos ölelésben” Gertrud és Hamlet. Előbbi déjà vu érzést kelt: a kaposvári Marat halála extatikus korbácsoló jelenetének korszakos hatását idézi. De úgy érzem, a Hamlet és Gertrud dinamikus kád-küzdelme utáni fordított piéta-kép be fog vésődni a színháztörténetbe.
Megrázó kompozíció. Ilyen emblematikus történeti jövője lehet a Színészt játszó Hajduk Károly Egérfogó előadáshoz felvételi-vizsgaként előadott monológja is. A Színész Shakespeare ókori idézete helyett József Attila versével nyeri el a munkát. Az aktualizáló sorral: „..nem ilyen rendet képzeltem el…”. Eddig sokan Latinovitshoz kötöttük ezt, ezután Hajduk is versenybe lép. Maga a mindig hálás „színház a színházban” most is sok ötlettel telve ábrázolja a fejétől bűzlő dán társadalmat.

Kiemelem még Fesztbaum Béla faarcú kollaboráns Polonius alakítását, Börcsök Enikő skrupulusok nélküli tettestárs Gertrudját. És Orosz Ákosnak a kívülálló bosszúálló nehéz feladatát teljesítő alakítását. Réti Nóra e.h. Ophéliájának inkább a ruhái figyelemreméltóak, pl. a vízbefúlást sejtető fólia-kosztüm. A tervező Pusztai Judit a mellékalakoknál különösen bravúros jelmezeket vizionált. A mellékalakokra kevesebb idő marad, amit az erőteljes ruhákkal is ellensúlyoz az előadás. A női Fortinbrast (Gilicze Márta) így sem értem.

Mindehhez a színpadi összművészethez Eszenyi Enikő még számos olyan ötletet prezentál, amelyek a nézők bevonását kezdeményezik. Remek még az elején a teniszlabdás gurigázás. Asztrológiai keret, leüti az előadás kezdőhangjait. Eszenyi színészvezető munkája és a kozmikus tér együtt impozáns hatást eredményez. A játékkal egyenrangú roppant látvány-erőfeszítés a ruhát, a szcenikát (Juhász Zoltán), a fényt (Csontos Balázs) és a mozgó elemeket vezénylő ügyelőket (Balázs László, Mucsi Zoltán, Wiesmeyer Erik) milliméter/tizedmásodpercre együtt komponálja a rendezés.
Emlékszem, amikor Svoboda, Bob Wilson és Borovszkij munkáiból ihletve, 1980 táján, hasonló gépezetként működő Gazdag Gyula-rendezés – a Candide magyarországi ősbemutatójának – tervezője lehettem Kaposváron. Akkor is számtalan változás-próba előzte meg az elképesztő sikert – ráadásként összekovácsolódott vele/benne színész és műszak. Egyik dala a színház himnusza lett. A veretes zenét Hevesi András élőzenekarral vezényelte, ma a Hamlet vígszínházi prózai előadása már mikroportokkal fut – a premieren hibátlanul. Fontos a zene itt is – ez Mester Dávidot dicséri. Anno, a Candide után Pauer Gyula elbűvölve gratulált a színpadi akcionizmushoz. Ma hasonló ámulattal dicsérem Antal Csaba szcenikai-architektúráját.

A Hamlet előadás aktualizáló gesztusai nem mentek szembe a Shakespeare-művel. Érzékelheti a néző, hogy az emberi jelenség morális árnyoldala érdemes a színház örökérvényű kritikájára. A genius loci lehetővé tett egy szinkronicitást is: a Vígszínház Házi Színpadán párhuzamosan mutatták be Dragomán György A máglyáját. A besúgás egyre csak velünk utazó drámáját. Pár nappal a Hamlet-premier után a Házi Színpadról lefelé jövet, a lépcsőn a Hamlet jelenetbe futó szereplőit kerülgettük – bizarr pillanat: nem éreztem a két mű között eltelt 500 évet. Kizökkent idők.

Szegő György
Forrás: Fotók: theater.hu – Ilovszky Béla
spacer
spacer
spacer
Főoldal Médiaajánlat Szolgáltatásaink Partnerek Impresszum Linkek
© 2017. - THEATER Online - theater.hu

A Theater Online megjelenését támogatja a